Szerintetek ebből lehet még "normális" barátság? (Többi lent, hosszabban)

Szóval van egy "legjobb" barátom. Legalábbis én teljesen így tekintek rá, és elméletileg Ő is rám... Na de itt a bibi, amiért azért elgondolkodok rajta néha, hogy komolyan mondja-e.

Alapvetően mindennap beszélünk facebookon erről-arról, teljesen normálisan. Viszont ez is csak akkor jön létre, ha én keresem Őt. Nagyon - de tényleg nagyon - ritkán keres Ő is engem ugyan, de az tényleg kevés. Sok mindent tudunk már egymásról, tehát egész jól megismerkedtünk az idők alatt.

Mindig attól félek, hogy éppen zavarom, vagy éppen már túl sok lesz már belőlem, de mindig azt mondja, hogy se nem zavarom sosem, és nem is idegesítem, keressem amikor jól esik. De sokszor már szégyellem magam, hogy mindig én keresem a társaságát. Viszont nem tudom megállni, hisz én még sosem bíztam ennyire senkiben sem, és sosem tudtam tenkinteni senkire sem úgy, mint legjobb barát, viszont Ő ezeket kiérdemelte.

Azt érdemes még tudni, hogy a barátságunk facebookon alakult ki, ám egy találkozót sikerült lebeszélni vele. Szerintetek ennek a találkozónak így egyáltalán van értelme? Van esély, hogy talán akkor jobban összekovácsolódunk?

Illetve, amíg nem jön el a találkozó ideje, hogy tudnám jobban "felépíteni" a barátságunkat? Mit tegyek, hogy jobban érdekeljem őt?

Lehet, hogy emiatt most sokan hülyének fognak nézni, de nagyon nem szeretném elveszíteni. Ezért kérem a Ti segítségeteket, hogy hogyan tudok javítani a helyzeten? Illetve van-e esély arra, hogy a talélkozó után jobban összekovácsolódunk?