Van még valaki, aki nem hisz a barátságban?

Szerintem az teljesen természetes, hogy életszakaszonként más prioritásaink vannak és ezáltal változik a barátságaink dinamikája. Van, amelyik ezeket a változásokat túléli, van, amelyik nem. A legtöbb csalódás abból ered, hogy sokan hajnalosak azt hinni, hogy 35 évesen is úgy fognak kinézni a baráti kapcsolatai, mint 22 évesen, még mindig naponta vagy hetente találkoznak vagy beszélnek, pedig ez egyáltalán nem realisztikus elképzelés.

Az is természetes, hogy a kevésbé szoros kapcsolatok, a haverok, az ismerősök jönnek-mennek az ember életében, életszakaszonként cserélődnek, ez teljesen rendben is van.

A haverok nálam is elkoptak, de a barátok a mai napig barátok. Van, aki 17 éve, van, aki 10. Hiába élünk messze egymástól, hiába van sokaknál párkapcsolat vagy család, mi törekszünk a barátságunk megőrzésére és a mai napig számíthatunk egymásra jóban, rosszban. Viszont ugyanekkor nem beszélünk már olyan gyakran, mint régen, általában csak párhetente, találkozni csak évente csak párszor tudunk személyesen. Még szerencse, hogy nem a kapcsolattartás gyakorisága határoz meg egy barátságot :)

En volt hogy külföldön dolgoztam par èvet, volt hogy a bnöim voltak olyan szerelmesek hogy ejtettek, tenyleg van amikor csökken a kapcsolattartas meg a dinamika, de 10 év mulva is ott tudjuk folytatni ahol abbahagytuk.

Bnöim 6 éves korom ota ismerem mégis ott voltam akkor is mikor egyiknek babàja lett, vagy mikor kesöbb vàltak, es szerintem nyugdijason is fogunk még együtt röhögni.

A baràtsàg egy lathatatlan fonal, amikor akkor is élve marad, amikor évekig egy telefon sincs köztetek, es 1000 km valaszt el es evek multàn talàlkoztok ujra es elmesélhetitek a sok sok addigi élményt.

*ami akkor is él

Kb mint egy csalàdi kapcsolat. Attol hogy kirepülsz es magàval ragad az Élet még anyukàd es apukàd marad anyud es apud mindig.

Hosszú évekig volt egy olyan barátom, akire a testvéremként tekintettem. Minden nap beszéltünk, még akkor is amikor az ország túlfelén volt egyetemista, ha csak 1 hétvégére is jött haza, még akkor is találkoztunk pár órára.

Aztán bepasizott. És akkor láttam utoljára.

Úgyhogy igen. Kemény lecke volt, hónapokra padlóra tett, de már én is megtanultam hogy az emberekben nem lehet bízni, legyen bármilyen jelzőjük. "Barát", "társ", de nekem még a "szülő" sem jött be.

Egyetértek a 3. válaszolóval, szerintem sem a kapcsolattartás gyakorisága határozza meg a barátságot. Persze valószínűleg a kérdező fiatalabb nálunk, ezért gondolja teljesen másképp. És abban igaza is van, hogy a közös élmények kapcsán ismerjük meg egymást, így alakul ki a barátság. De később a valódi barátság akkor is működik, ha kevesebb a találkozás. Ugyannakkor attól még, hogy valakivel napi szintű a kapcsoaltom, nem feltétlen leszünk barátok.

Kérdező, te próbáltad felvenni a kapcsolatot az „eltűnt” barátaiddal, és nem regálnak rá?