Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek ezt én reagálom...

Szerintetek ezt én reagálom túl? Mi baja lehet az ilyen embernek, hogy ilyeneket talál ki?

Figyelt kérdés

Van egy férfi munkatársam, akivel 1 éve nagyon jóba lettünk, nevezzük Zsoltinak, a feleségét meg Beának. Nekem volt egy régi kollégám, Jani, akivel együtt dolgoztunk 2 évet. Jani és Zsolti is ismerik egymást, barátok. Beának és Zsoltinak van 3 közös gyereke.

Bea Janival csalta Zsoltit a házasságuk alatt. Aztán úgy két hete Bea elköltözött Janival meg a három gyerekkel, de úgy, hogy Zsolti nem tudja, hova mentek, merre mentek, a számát letiltotta, a facebook profilját törölte. Akkor mentek el, amikor Zsolti délután dolgozott, mire este hazament, már nem volt otthon senki, a házat félig kipakolták, pár bútort is elvittek. 2 hete semmit nem tud a gyerekeiről, mert állítólag se Jani, se Bea nem veszi fel a telefont, és le is tiltották a számát. Zsolti azóta flegmázik velem. Nem értettek ezt sokáig, majd egyszer rákérdeztem, mi a fészkes fene baja van velem. Erre mondta, hogy én segítettem Janinak "megszöktetni" a feleségét meg a gyerekeit, mert Janinak én írtam, hogy Zsolti mikor dolgozik délután, és mikor dolgozik délelőtt, mert megnéztem a kiírást. Ami nem igaz, mert Janival azóta nem beszéltem se élőben, se telefonon, miután én munkahelyet váltottam. Egyébként sem voltunk soha olyan viszonyba, hogy telefonon vagy facebookon beszéltünk volna. Erre megkérdeztem, hogy hol a túróba látta ő, hogy én Janinak írtam volna ezt? Erre mondta, hogy Jani mutatta neki. Hát ha most mindenhonnan letiltották őt, és Jani megszöktette az asszonyát a gyerekekkel együtt, akkor utána majd fogja Zsoltinak mutogatni, hogy én mit írtam neki? Hagyjuk már! De még egyszer mondom, nem írtam semmit Janinak, nem mondtam neki semmit. Se Beának, mert vele se vagyok semmilyen viszonyban. De miért találgat ki ilyeneket? Nem normális vagy mi van vele? Azért, mert elment a felesége, miért én lennék a hibás? Meg ha meg is írtam volna Janinak vagy Beának, hogy mikor dolgozik jövőhéten és hogy dolgozik, akkor mégis mi lett volna? Semmi, ugyanúgy elköltöznek. De mondom, nem írtam senkinek semmit.



2020. aug. 28. 11:36
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Valakit vádolnia kell. Te voltál kéznél.
2020. aug. 28. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
91%

Igaza van elsönek.


Inkabb menne a birosagra.

2020. aug. 28. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Annyira tipikus! Egyszer egy felrelepo kolleganom ferje engem utalt, mert ram hivatkozva volt a szeretojevel. Na de ehhez semmi kozom nem volt. A ferjnek jolesett engem hibaztatnia almai asszonya helyett. Hiaba derult ki minden, a lelkivilaga ettol nyugodott meg.
2020. aug. 28. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!