Volt ilyen barátotok az életetekben?

Több ilyen volt. Szerintem valahol természetes, ahogy változtak az életszakaszok és más utakra tértünk, eltávolodtunk egymástól. Nem mindenkivel, vannak olyan barátaim, akikkel megmaradt az ugyanolyan jó kapcsolat, de többen lemorzsolódtak.

Nem gondolok rájuk, nem hiányoznak. Elég könnyen elengedem az embereket az életemből, ha már nincs, mi összetartson, a nosztalgiázás sem az én műfajom, szeretek a jelenre koncentrálni.

Ha osztálytársak vagytok, vagy munkatársak és az iskola, vagy munka végén megszakad a kapcsolat, az normális.

De ha ettől függetlenül lettetek barátok és esetleg összevesztetek, akkor aki azt mondja, hogy nem gondolok rájuk, nem hiányoznak, jönnek-mennek, lesz más, akkor az a személy pont az, aki tehet is erről ezzel a hozzáállással. Aki figyel a másikra és az a másik nem egy osztálytárs, vagy munkatárs, az bánni fogja, hogy az adott személy eltűnik. Aki viszont úgy áll hozzá, hogy nem érdekli, lesz más, akkor az élősködő és ott nagy bajok vannak és valószínűleg miatta alakult így már sokszor másokkal is a dolga. Ennyire becsül mást magán kívül.

Tehát csak bizonyos helyzetben normális a lemorzsolódás, mert amúgy valaki tehet arról, hogy megszakad a kapcsolat, nem az élet rendje.

És az tehet róla, aki megvonja a vállát, mert élősködött, mert ő élősködő.

Amennyiben te nyújtottál támaszt nekik és te foglalkoztál velük és ők kezdenek el szarni az állítólagos barátaikra (rád), akkor természetesen róluk beszéltem, nem rólad.

Ugye érted? Amúgy bocs, de a nem hiányoznak és hogy normális, hogy eltűnnek a barátok miatt mondtam rád. Én alapból egy barátról nem tudnék így beszélni. A barátság nekem nem azt jelenti, amiről így tudnék beszélni.

De ha ők így álltak hozzád, akkor ők nem voltak a barátaid és ők azok, akik élősködtek rajtad és aztán eltűntek. Akkor róluk szól a kritika. Nem szabad lebecsülni egy barátságot és azt mondani, hogy majd lesz más.

Ha valaki pont csak élősködik rajtad, aztán meg le is lép, azt az oldalt kritizáltam.

Volt ilyen. Több is.

Még alsóban volt egy legjobb barátnőm, mindent együtt csináltunk, elszakíthatatlanok voltunk, legalábbis azt hittük. Aztán engem felvettek egy másik iskolába és értelemszerűen átmentem oda, onnantól kezdve folyamatosan távolodtunk, neki is megvoltak a gondjai, nekem is ott volt a saját környezetem, elhanyagoltuk egymást. Azóta is jóba vagyunk, sose vesztünk össze, de már rég nem nevezhető barátságnak ami köztünk van, inkább "lecsúszott" a haver szintre.

Másik barátságom szintén általánosban ért véget, de ott kicsit más a helyzet, mert az illető toxikus volt rám nézve, csak ártott nekem úgy, hogy én abból semmit se észleltem. Aztán egyszer volt egy kirohanása, akkor elgondolkodtam a dolgokon és akkor jöttem rá, hogy valahogy muszáj megszakítanom a "barátságot". Így is történt, hosszú folyamat volt, de megérte. A gimiben többé már nem fordult elő ilyesmi szerencsére:)