Egyszerűen nem tudok társas ember lenni. Bármennyire is próbáltam nem megy. Baj van velem?

Neked ez gond? Vágysz a társaságra? Mert a lényeg ebben lenne.

Én sem vagyok társasági ember, olykor betársulok, de hamar telítődök és olyankor csendre van szükségem. Elfogadom, hogy introvertált vagyok és engem a csend, a magány az, ami feltölt. A felesleges dumát utálom. Nekem ez teljesen természetes és nem nyomaszt.

Én is introvertált vagyok, és leggyakrabban számomra is teher a bandázás. Ráadásul ha elmegyek egy társaságba, legtöbbször olyan dolgokról beszélnek órák hosszat, amik engem egyáltalán nem érdekelnek, ami tovább nehezíti a helyzetet.

Alapvetően nincs ezzel gond, ilyen személyiségtípusok vagyunk. Az introvertáltságnak vannak pozitív oldalai is: mélyen gondolkodó, kontemplatív elme, együttérző lelkület, stb. - sok művész, tudós volt introvertált.

Én arra szoktam ügyelni - és ezt neked is javaslom -, hogy időnként azért kilépjek a komfort zónámból, és erőt véve magamon igenis találkozzak ismerősökkel, elmenjek velük egy-egy sörözésre, stb. Ellenkező esetben ui. az ember teljesen begubózhat a négy fal közé, a társas kapcsolatok elmaradnak, a mindenféle lehetőségek pedig beszűkülnek. Összességében tehát fogadd el magad ilyennek, és ezt nyugodtan megmondhatod az ismerőseidnek is, hogy te egy introvertált személyiség vagy, de azért emellett egy picit tartsd is kordában a dolgot.

Akkor ne legyél társasági ember!

Én is olyan vagyok, mint te. Próbáltam megváltozni, de én így vagyok boldog, a magam csendességében. Sokkal felszabadítóbb érzés ezt elfogadni, mint görcsösen tenni ellene.

Hatos vagyok. Szerintem ez jó forrás. [link]

Ez nem teljesen ugyanaz mint az introvertáltság, mert sok túlérzékeny ember extrovertált. Annyi, hogy te (mi) erősebben fogod/fogjuk fel az ingereket, így szükség van arra, hogy ezeket leadjuk. Tehát egyedüllétre csendben. Azt nem vetted észre hogy a zajok és a fények egy idő után zavarnak?