A sikerorientált emberekről mi a véleményetek?

Teljes mértékben egyetértek veled és örülök, hogy van, aki rajtam kívül ezt gondolja. A sikerorientáltságot, mint tulajdonságot mindenki pozitívumnak gondolja pedig a törtetés és az egoizmus megnyilvánulása.

Nyilván van igazság abban, amit leírtál, de azért ez egyáltalán nem ennyire fekete-fehér, inkább egy szép nagy általánosítás. Sikerorientált emberként mondom, hogy nem vagyok sem érzelmi roncs, sem szociopata. Nem minden embert ugyanazok a dolgok motiválnak az életben és a munkában. Vannak, akiket az érdekes feladatok, valakit a kommunikáció és kapcsolódási lehetőség más emberekkel, van akit a legújabb trendek/technológiák, valakit valamilyen küldetéstudat, valakit egyszerűen csak a pénz. Számtalan példát lehetne még felsorolni. Engem a lelkiismeretességem (mindig, minden körülmény között igyekszem megtartani azt amit megígérek) és a környezetem / kollégáim tiszteletének elnyerése, a felettesimtől érkező pozitív visszacsatolások (nem kimondottan magamra, hanem az egész csoportomra értve) motiválnak. Úgy nem lehet a kollégák tiszteletét és pozitív véleményét elnyerni, ha közben semmibe nézem őket és átgázolok rajtuk (max akkor, ha valaki egy extrém módon manipulatív, de én legalábbis nem ilyen vagyok). Mindig ügyeltem arra, hogy ne sértsek meg senkit és ne kényszerítsek senkit olyasmire amit nem tud / nem akar bevállalni. Vezetőként a legfontosabb feladatom az, hogy biztosítsak mindent a kollégák számára (eszköz, információ, motiváció) ahhoz, hogy a munkájukat el tudják végezni, ezen felül gondoskodnom kell róla, hogy legyen fejlődési lehetőségük (szakmailag és anyagilag is), legyen lehetőségük részt venni a döntésekben, elmondani az ötleteiket és aggályaikat, sértődés nélkül ki kell simítani a konfliktusokat és úgy általában meg kell teremteni egy olyan légkört amiben jól érezik magukat. Igen, én sem vagyok kifejezetten humán beállítottságú (még csak extrovertált sem), és igen, fel tud bosszantani, ha valaki nem veszi komolyan a feladatait, de mindig odafigyelek a kollégáimra és amiben csak lehet igyekszem segíteni őket. Az egyik legfontosabb elvem, hogy a munkahelyi dolgok ne legyenek negatív kihatással a magánéletükre (pl. ha bármikor el kell bármilyen személyes ügyet intézniük azt problémázás nélkül mindig megoldjuk). Emberként tekintek rájuk és nem gépként, de azért azt én is elvárom, hogy a munkájukat megfelelő minőségben és - az egyébként közösen megbeszélt - határidőre elvégezzék, hiszen ezért kapják a fizetésüket. Én azt látom magam körül, hogy mindig azok a leg elégedetlenebbek és azok fikázzák leghevesebben a munkáltatójukat, főnökeiket, akik a legkevésbé szeretnek dolgozni. Olyanok, akik az elvárható abszolút minimumon kívűl az égvilágon semmit nem hajlandóak nyújtani, utána meg értetlenkednek, hogy miért nem jár minden évben 2 számjegyű fizu emelés meg szakmai előremenentel (mégis mire fel kéne, hogy legyen?), és persze azokat meg a hátuk mögött kiröhögik / gúnyolják, vagy rosszabb esetben lehúzzák / demotiválják akik lelkiismeretesen végzik a dolgukat. Az ilyen embereket sajnos én sem tudom komolyan venni.

Sikertelen vagyok, ezért utálom a sikeres embereket és ráfogom, hogy erkölcsileg feljebb vagyok.🤔

Van, aki követendő pl., van, akit a gondolkodásmódja segítette oda, ahova, azt meg 100%-ban átvenni nem feltètlen lehet.