Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Megtudtam, hogy nem akar...

Megtudtam, hogy nem akar velem utazni, de nem tudhatok róla. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Haverokkal készülünk egy külföldi programra jövő nyárra (bízván, hogy nem lesz már járványügyi helyzet). Együtt söröztem egyik haverral, aki elszólta magát, hogy a harmadik srác, aki épp nem volt, azt mondta, hogy ha én is megyek, akkor ő nem. (Az utazó csoport 5-6 embert érint, de ez a sztori hármunkról szól.) Az a srác, aki nem akar velem utazni, kollégám is, de olyan a munkánk, hogy pár hetente van néhány nap, amikor együtt dolgozunk. Nem vesztünk össze, nincs konfliktus. Talán, de nagyon talán ha nagyon mélyen kielemzem, picit távolságtartóbb talán az utóbbi hetekben, de nem számottevően. Nem igazán adná a dolog, hogy direktbe bekérdezzek, hogy baja van-e velem. De nem is mondott semmit, nem jelentkezett, hogy ez vagy az miatt neheztel és beszéljük meg, pedig nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha hibázok, mindig vállalom a felelősséget és a jóvátételt. De ha valaki nem szól, helyette marad egy ilyen "franz kafkai" homály, mint A per című regényben (amikor valakit beperelnek csak nem tudja, hogy miért), azzal nem tudok mit kezdeni. De közben rákérdezni sem tudok, mert a cimbi, aki sörözéskor elszólta magát, arra kért, hogy ne mondjam vissza. Mondjuk kezd elmenni a kedvem ettől a progitól, inkább megyek olyan barátokkal máshová, akik nem rejtélyeskednek és nem "furcsák" hanem elfogadnak, vagy ha bajuk lenne, megbeszélnék.

Férfiként annyira nem szeretnék bevonódni egy ilyen gyerekes, kislányos játszmába, de nem tudom, mivel lehet ezt korrektül rövidre zárni.



2020. nov. 15. 18:17
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem úgy tudod jól kezelni, ha nem foglalkozol vele. Szépen szervezzétek meg és menjetek, aztán ha akar veletek menni jó, ha meg nem akkor úgyis jó. Nem a te problémád. 1 percet sem agyalnék ezen a helyedben. Normális embernek tűnsz, akivel lehetne rendezni a dolgot, ha nem el ezzel, akkor az ő baja. Nehogy már te maradj otthon azért, mert ő Csipkerózsikát játszik.
2020. nov. 15. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem akarsz bevonódni ilyen gyerekes játszáma akkor mond el a 3.nak őszintén hogy figyelj x elszolta magat, ez miert van? Ne hallgass x re hpgy jujci ne mond el neki hogy elmondtam... mond meg ha nem akarnak nem kell csak beszeljetek meg
2020. nov. 15. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Én úgy tennék, mintha meg se hallottam volna ezt a "pletykát" - elvégre azért nem vehető 100%-ra, hogy ez valóban így van. Lehet, hogy a haver is félreértett valamit.


Mindenesetre, ha menni szeretnél, menj. A kolléga állítólagos hisztije az ő problémája, ha nem képes kezelni a helyzetet (odamenni hozzád, és megbeszélni a gondjait)

Legalább nem vág végig pofákat az úton.

2020. nov. 15. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
30%

Wow, azért a szexizmus befigyel a végén.


Velem is van ilyen, hogy valakit csak simán nem bírok. Talán mert sokat beszél, megjátssza magát, vagy a jelenléte "befeszítő".

2020. nov. 15. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha rühell, akkor jobb ha tudod. Van az úgy hogy szeretsz valakivel lenni, aztán egyszer csak nem hív többet sehova. Nem tudod miért, de nyilván ez teljesen világos üzenet, nincs mit róla beszélni. Én meg nem kérdezném mi baja van.
2020. nov. 15. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Azt mondod, hogy

"Talán, de nagyon talán ha nagyon mélyen kielemzem, picit távolságtartóbb talán az utóbbi hetekben, de nem számottevően."


Lehet, hogy ez a "jóindulatú" haver, aki téged tájékoztatott, egy hete még a 3-ik srácnak mondta rólad ugyanezt! Volt hasonló esetem.

Járj utána és tisztázd, nem kell megnevezni az illetőt, csak hallottad és érdekel az oka.

2020. nov. 15. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem csak pletyizik és keveri a szart a kedves jóakaród.
2020. nov. 15. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%

Én sem mennék ilyen társasággal, aztán legközelebb kiderülne, hogy ki mit akar. Keresnek-e vagy sem. Bár ha lazább társaság, azaz nem annyira jó a barátság ez valszeg a közös partizás végét is jelenti.


De ez a ne mondd már vissza dolog tényleg elég súlyos, akárki kezdte terjeszteni.

2020. nov. 15. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Azt erősítettétek meg bennem, hogy igazából a hír átadójának lett volna az a dolga, hogy amikor a srác neki azt mondja, hogy velem nem akar egy csapatban jönni, ha én jövök, akkor ő nem, akkor neki kellett volna azt mondania, hogy ezt inkább velem egyeztesse le, ne neki mondja, mint bizalmas titkot.
2020. nov. 15. 19:49
 10/10 anonim ***** válasza:

Lehet amúgy,a srácot az zavarja,hogy kollégák vagytok,egy munkahelyen dolgoztok (utána esetleg kibeszéled),semmi személyes nincs feléd.

Ez volt az első gondolatom,mikor végigolvastam.

2020. nov. 15. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!