Hogyan zárjak le véglegesen egy olyan kapcsolatot, ami valójában sosem létezett?

A napokban álmomban megjelent egy középiskolai osztálytársam, akinek meghalt (álmomban) az anyukája és a párom és én közösen vigasztaltuk. Álmomban nagyon sajnáltam, de egyfajta meglepettséget éreztem, hogy a párommal honnan ismerik egymást, és próbáltam tartani a távolságot, kevesebbet beszélni vele, de valahogy örültem, hogy újra találkoztam vele.

A középiskolában ezzel a fiúval (legyen Béla) nagyon jól indult a kapcsolatunk. Sokat beszélgettünk, már az első hetekben jóba lettünk és igazi barátnak tartottam. Béla nagyon hasonló volt hozzám, ugyanúgy gondolkodott, megvoltak azok az érzései az emberek és a világ felé, amik nekem. Rajta kívül jóba lettem egy lánnyal (legyen Ilona) aki a legjobb barátnőm lett a suliban és megtaláltam vele a közös hangot. Lett egy kis társaságunk (rajtuk kívül még másik 3 ember), nagyon jól meg voltunk. Egyszer csak Ilona és Béla elkezdtek járni, szépen lassan kialakult közöttük valami, mellette persze Bélával nagyon jóban voltunk, napi szintem hosszas, éjszakába nyúlóan chatelgettünk, beszélgettünk.

Megtörtént egy olyan dolog, amit sokáig nem vallottam be magamnak: elkezdtem érezni iránta valamit. Nem tudom, hogy szerelem volt vagy mi, de valami ilyesmi. A szép az egészben, hogy többször írt olyan dolgokat, amikből én azt éreztem, hogy talán őneki sem Ilona az igazi és talán felém érez valami vonzódást.

Rövid tömör lényeg az az, hogy ők szakítottak, később már mi se beszéltünk, bár a végzős évünkben néha beszélgettünk, de nem úgy ahogyan elsősként.

Én sokáig padlón voltam és állandóan Béla járt az eszemben és a nagyon szomorú igazság azaz, hogy még néha most is eszembe jut, hogy nem voltam elég bátor ahhoz, hogy jobban kimutassam felé az érzelmeimet és azokra a megjegyzéseire, hogy: "szeretlek", nem törődöm fejjel nem reagáltam, hanem tereltem, mert neki barátnője volt, aki az én barátnőm is volt.

Néha visszaszokott álmomban térni és egyszerűen mindig olyan szituációkban, amikből azt érzem, hogy most, (Kb 7 évvel később) sem léptem túl rajta. Sajnos ezt erősítette az is, hogy néhány hónapja egyik forgalmasabb téren messziről, de láttam őt egy haverjával.

Nem tudom, normális-e, de egyszerűen úgy érzem, hogy ő volt az igazi és akkor nem Ilonával kellett volna járnia, hanem velem. Valahol úgy érzem, igazságtalan volt az egész. Nem tudok túllépni rajta. Sosem volt kapcsolat, de mindenféle kimondások nélkül, évről-évre biztosabb vagyok benne, hogy ő is érzett valamit.

És nagyon rosszul érzem magam, mert rá nem sokra ismertem meg a jelenlegi páromat, aki sokkal érettebb, másabb nálam, de pont ez a jó benne, de valahol azt érzem, hogy rossz ember vagyok, hogy még most is képes vagyok egy olyan fiú után sírni, akivel sosem volt igazán semmi komoly köztünk és bizonyos módon, mintha megcsalnám a páromat, pedig imádom és szeretem őt, de nem tudok továbblépni Bélán.

Jogosan tartom magamat rossz embernek emiatt? Miért történik ez, hogy mindig akkor bukkan fel álmomban vagy a valóságban, amikor kezd az életem kicsit jobb lenni?

Megbeszélni sajnos nem tudom senkivel, hisz a páromnak nem szeretném érthető okoból elmondani, a legjobb barátnőm epdig még a mai napig is Ilona, akivel szintén erről nem beszélhetek.