Miért olyan hideg, mint a kő?

Két éve költöztem egy új városba, és lett egy lány barátnőm, akit az egyetemen ismertem meg. Azóta mindig beszélünk, de nem érzem azt, hogy a kapcsolatunk haladna, vagy fejlődne. Mintha mindig ugyanabban a pontban maradnánk érzelmileg, és fizikailag is (ezt kifejtem). Persze azóta sokkal több magánéleti dolgot elmondtunk egymásnak, de mindig csak online beszélünk, most a karantén miatt, de már azelőtt is ez volt. A falumban, ahol felnőttem, bár nem voltak olyan lehetőségeim, viszont az ottani barátnőimmel mindig annyira közvetlen volt a kapcsolatunk. Imádtunk együtt filmezni, ölelgetni egymást, örülni egymásnak, ott lenni fizikailag egymás mellett minden szakításnál. Ezzel a lánnyal pedig nem lehet, mindent online beszélünk meg, és amikor találkozunk akkor is olyan, hogy nem szereti ha megérintik, meg eléggé merev. Kedves, és támogató, de mégis olyan távolságtartó. Azért írom ezt ki, mert nem értem. És tudom, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni, de én esélyt akartam neki adni. Nem hinném, hogy velem lenne a baja, mert másokkal is ilyen. Úgy hideg, hogy közben ilyen szende kislányos kedvességgel kompenzálja, ilyen kis ártatlan. Vannak rajta kívül barátaim, csak ezt az egy kapcsolatot nem tudom hogyan kezelni. Félek vele ezt megosztani, mert lehet nagyon rosszul esne neki, viszont meg szeretném érteni ennek az okát. Úgy tűnik, hogy ő nem tud örülni ilyen apróságoknak, mint pl. átmenni egymáshoz, pizzát rendelni és egész éjszaka dumálni, vagyis olyan, mintha megjátszaná, mert régen is ilyen félévben max 3-4x találkoztunk. Nem azt mondom, hogy mindig együtt kell lenni, de a barátnők nem azok az emberek, akik minden héten ott vannak és ha baj van, akkor sírtok egymás vállán, vagy megnéztek egy jó filmet?