Szerintetek ez barátság?

Ez most egy kisebb regény lesz, amit vagy elolvastok, vagy nem. Ha végigolvassátok és úgy alakul, hogy van hozzáfűznivalótok, kérlek osszátok meg velem. Januárban elköltöztem a szüleimtől. A lakst, ahová költöztem, a szóban forgó barátom szervezte meg, jó lehetőség volt, de az akkori lakótárssal nem jöttünk ki, így végül ehhez a barátomhoz sikerült költöznöm, ahol van egy üres szoba és azóta mindennek a felét fizetem. Mivel "barátok vagyunk", a jelenlegi lakótársam közös kasszán akart lenni, ami nem működött és teljesen kiakadt amikor elmondtam neki hogy változtassunk ezen. Szerinte nem gáz, ha közösen mosunk, közös fogkrémet használunk és simán bejárkál a szobámba, sőt, még ki is akad rá, ha nem pakolok össze a szobámban, közli velem, hogy igénytelen vagyok, stb. Ha bármi ilyet felhozok akkor ennek az a vége hogy közli velem hogy nem akar mélyre süllyedni. Az utolsó dolog, ami most kiverte nálam a biztosítékot, az az volt, amikor közölte, hogy idejön egy barátja a szobámba a másik ágyra lakni két hétre mert nincs hova mennie. Én szeretek segíteni az embereken, nem vagyok embertelen, de én most ezt már soknak érzem. Amikor elmondatm neki ezt, akkor ezt mondta: részemről embertelennek tartja ezt az egészet, mivel nekem se lett volna hova mennem (egyébként lett volna, de fölajánlotta, jó ötletnek tűnt, talán az én hibám hogy belementem ebbe). Hónapok óta fizetem a lakást és még mindig egy "befogadott" valakinek tart és nem egy egyenrangú lakótársnak.

Én most megoldást keresek, nem találok. Mindenki kiakadna ezen, több embert is megkérdeztem erről. Nagyon össze van folyva a barátságunk és nem tud határokat tartani.

Talán én vagyok embertelen? Talán túlreagálom az egészet? Úgy érzem, hogy megfulladok.

Köszönöm, hogy végigolvastad.