Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit tegyek szerintetek?...

Mit tegyek szerintetek? (Többi lent)

Figyelt kérdés

Kb 5 éve legjobb barátok vagyunk, de mióta lett barátja a barátnőmnek azóta úgy érzem, hogy valami megromlott közöttünk.

1 héten kb. 1x tudunk találkozni, (részben azért mert munkahelye van) és akkor is folyamatosan a barátjának írkál. Állandóan a kezében van a telefonja, néha a barátja föl is hívja (minden nap telefonál vele) és tudja, hogy velem van, de ők telefonálnak én meg nézek ki a fejemből. Aztán múltkor szóvá tettem, és a srác szerint én féltéleny vagyok és kisajátítom a barátnőmet.

Szerintem jogos hogyha egy napot együtt tudunk lenni akkor ne vele foglalkozzon.

Egyébként barátnőm elmondása szerint neki is elege van ebből, de hiába mondja a barátjának, hogy hagyjon minket pár óráig mégse hagy, ő pedig továbbra is vele beszélget.

Ráadásul a barátnőm azt mondta hogy amúgy nem beszélnek napközben ennyit és a szokásos időponton kívül nem hívogatja, kivéve ha velem van. Szerintem a barátja csak azért hívja fel, amikor tudja, hogy velem van, hogy ne velem beszélgessen, hanem akkor is vele.

Nekem olyan érzésem van, hogy a barátja próbálja ellenem fordítani.


A másik dolog pedig, hogy alig tudom rávenni, hogy találkozzunk. Mindig ha felhozom olyanokat mond, hogy pl. az íróasztalán kell pakolnia, nade az nem egésznapos munka szerintem. Meg ilyen "kifogásokat" mond és szinte mindig én keresem őt, ő majdhogynem soha nem mondja nekem, hogy találkozzunk.


Szerintetek mit csináljak, hogy beszéljem meg vele?

Vagy én gondolom túl a dolgokat?



A válaszokat előre is köszi



2021. júl. 22. 20:48
 1/4 anonim ***** válasza:
35%

Semmit. Abszolút természetes, hogy, mivel már barátja van,

a vegyértékeit, a figyelmét, az idejét most már legnagyobb mértékben ő köti le.

A barátok barátok maradnak, de az élete megváltozott, és a középpontban

a szerelmi kapcsolata áll.

Ez a normális.

Majd, mikor neked is lesz párod, akkor te is így fogsz élni.

Ha erős a barátság, akkor kiegészül a párjaitokkal is, és összejárhattok,

de annyi időt már nem fogtok együtt lógni, mint amikor még magánzók voltatok, és minden lehetséges időt egymásra fordítottatok.

Ez az élet rendje.

2021. júl. 22. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
50%

A barátnőd nincs tekintettel rád. Ha annyira szeretne veled beszélgetni, akkor abban a pár órában kikapcsolná a telefonját. Az egy dolog, higy barátja lett, ennek nem kellene befolyással lennie a ti kapcsolatotokra.

Nekem ilyen "barátnő" nem kellene. Szerintem gondold át kétszer a barátságotokat, mert nagyon úgy tűnik, hogy neki darab zsebkendő is feljebb van a fontossági létrán mint te.

2021. júl. 22. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Persze, én megértem, hogy párja van, és nem is haragszom, hogy ritkabbábban találkozunk, mert ha én lennék szerelmes velem is ez lenne.

Nekem az esik rosszul, hogy amikor vele vagyok azon az egy napon még akkor is a barátjával írkál/telefonál.

Meg az hogy ahelyett hogy megmondaná, hogy nincs kedve eljönni, inkább találgat. Legalábbis én így érzem.

2021. júl. 22. 21:29
 4/4 anonim ***** válasza:
77%
Ha indokokat keres, akkor mindegy az ugy szempontjabol, miert, nem akar talalkozni.
2021. júl. 25. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!