Vannak itt olyanok, akiknek se barataik, se baratnojuk/baratjuk nincs? 27/F

Én ilyen vagyok. Nálam úgy működik, hogy nagyon zárkózott ember vagyok, de emellett még nagyon kritikus is. Nem is nagyon igénylem a társaságot, meg ha mégis, akkor is oda kerülök, hogy szinte mindenki ellenszenves, nem tudok csak úgy random emberekkel ismerkedni. Itt is kell az a bizonyos kémia, mint a kapcsolatoknál.

Munkahelyen vannak emberek, akikkel néha beszélek, de szigorúan nem személyes dolgokról. Ez is a zárkózottsághoz tartozik, hogy nem szeretem, ha emberek rám öntik a személyes dolgaikat, illetve ellenkező irányban az, ha faggatóznak.

Nem igazán tekintem a kínvallatást elfogadható emberi kapcsolatnak, úgy meg főleg nem, hogy sokszor tudat alatt arra megy ki a játék, hogy az emberek többsége 1-2 keresztkérdéssel megpróbál arra a következtetésre jutni, hogy ő jobb, mint én, és kb. ez volt a célja a beszélgetésnek.

Kivel beszélem meg a problémáimat? Saját magammal. Nyilván a saját sorsáért maga az ember a felelős, és nem elvárható, hogy mások húzzanak ki a gödörből. Van naplóm is, amit tizenéve írok, és nem is csak dísznek van, elég gyakran visszaolvasom, hogy mi volt x éve vagy y éve, hogy éltem meg adott élethelyzeteket, hogy viszonyul ez a jelenlegihez stb.

25 éves lány vagyok

Általános iskolában volt pár ember,de amit elballagtunk mindenki másik város,másik suli

Próbáltuk 1 évig tartani messengeren a kapcsolatot,néha valami talit össze hozzni,de semmi ...

Középiskola is hasonló, kivéve,hogy szereztem 2 barátot akik a mai napig barátaim már 10 éve,heti 2x dumálunk évente 1x talizunk mert az egyik kint van Angliában a másik csak egy kocka és csak ennek él.

Munkahelyemen én vagyok a legfiatalabb,itt mindenki 40 fölött van, egy fiatal sincs ennek az oka,hogy szar a fizetés nettó 140,amikor bejött a vírus kirúgtak az előző munkahelyeről,hirtelen ezt találtam azóta itt vagyok, hiaba lett jobb a vírus helyzet ez a munka keresésnél nem látszik,kevés lehetőség van még mindig,itt csak 2 kollégával jövök ki jól

Van párom,együtt élünk,de neki meg végképp nincsenek barátai,szó szerint csak az anyjával chatel.

3 vagyok

Hát sehogy nem lehet megszokni

Régen anotalkoztam,kicsit beszélgessek pár új arccal,de elment másik irányba és szar lett

Sokszor jövök fel gyakorira reggel és délután,olyan mintha lenne egy ismerősom aki elpanaszolná a gondját és én tanáccsal segítek neki,mintha egy picit valami része lennél

Én már próbáltam mindent

Elmentem egyedül moziba, kifigyeltem hátha rajtam kívül valaki még egyedül van,és akkor talán szoba tudnánk elegyedni,de bukta

Próbáltam már az edző termet,jó volt pár embert megismerni,egyszer el is hívtam őket Biotechusa versenyre,mint vendégek,mindenkit érdekelt,Tök jó nap volt,de ennyi

Beiratkoztam egy ropi csapatba,de az edzés után mindenki ment amerre lát,nem fizettem több hónapot

Probaltam klubokkat,de semmi

Rohadt nehéz úgy ismerkedni,hogy van már egy megszokott társaság,és te mint tok ismeretlen oda csapodsz hozzájuk,persze bevesznek az edzésbe,de ezen kívül sehova el se hivnak.

Én már feladtam, talán akkor lesz pár ismerős akikkel elleszek ha anyuka leszek,de folyton a babáról beszélni nekem fárasztó lenne,én nem akarok csak a baba témákról dumálni,jó persze beszéljük ki az ismeretlen dolgokat,kinek mi a baja,mi segít aztán csak legyenek sima téma.

Őszinte nem tudom,hol tudnék olyan embereket össze szedni akivel heti 1vagy2x összefutunk

Nekem van egy-két barátom, de igazából sokszor olyan mintha nem lennének. Ovis korunk óta ismerjük egymást és azóta jóban is vagyunk, de azért főleg a középiskola után már látszott, hogy mindenkinek máshogyan alakul az élete. Szóval mindenki máshol tanult tovább, más városban lakik, az egyikük már végzett és most dolgozik, a másikuknak van egy külföldi barátja és minden szünetet vele tölt külföldön stb., tehát ezek miatt már egyre nehezebb összeegyeztetni a dolgainkat, kevesebbet tudunk találkozni, kevesebbet beszélünk. Nekem rajtuk kívül más barátaim nincsenek. Általános iskolából, gimnáziumból a többiekkel egyáltalán nem is tartjuk a kapcsolatot semmilyen formában. Érettségi után talán még pár emberrel beszéltünk, találkoztunk, de ez is lecsengett egy-két hónap alatt. Az egyetemen pedig inkább csak ilyen lazább, ideig-óráig tartó “barátaim” lettek, volt aki abbahagyta az egyetemet és azzal meg is szakadt a kapcsolat vagy valakinek csak a jegyzetek kellenek stb., szóval onnan egyáltalán nem szereztem barátokat és szerintem már nem is fogok. Máshova nem is nagyon jártam, max. nyelvtanfolyamra, moziba, kávézóba stb., de ugye a legtöbbször egyedül és ilyen helyeken a többség nem ismerkedni, barátkozni akar vagy már eleve társasággal érkezik. Úgyhogy nem is tudom hogyan lehet egyáltalán új barátokat szerezni.

Nekem egyébként az a legnehezebb, hogy sok dolgot nincs kivel megbeszélnem. Jó a kapcsolatom a családommal, de mindenki idősebb nálam és azért jó lenne korombeliekkel, egyetemistákkal stb., tehát hasonló élethelyzetben lévőkkel is megbeszélni ezt-azt, mert ők értik igazán miről beszélek. Sokszor azt érzem, hogy egyedül vagyok a kérdéseimmel, örömömmel, problémáimmal, terveimmel stb., ez pedig nem túl jó. Azt már kezdem megszokni, hogy egyedül kell feltalálnom magam, programozni stb., ha valamit akarok, hiszen általában nincsen társaságom. Viszont nyilván jobb lenne, ha lenne valaki. Illetve néha gáznak is érzem, hogy ennyit vagyok egyedül, nincs kihez szólni, csak egyedül megyek mindenhova stb.

22/L

Nos. 37 vagyok.

Most lett vége nem rég egy 10 éves kapcsolatomnak. Megcsalt.

Egy kis faluban élek, ahol az egyik szomszéd szlovák, a másik egy öreg néni, a harmadik meg kb komplett idióta. Sok lehetőség nincs.

A munka helyen meg inkább én nem szólok senkihez. Nem élet célom egyedül maradni, de egyenlőre ez van.

Jelen. 23 éves srác vagyok. Az ok az lehet, hogy alapvetően introvertált személyiség vagyok, valamint enyhe aspergeres/autisztikus jeleket mutatok: nehezen nyílok meg idegeneknek, nem tudok könnyen társalogni, inkább csendben hallgatom a többieket, csak akkor mondok valamit, ha az tényleg lényeges. Nem szeretek ezen kívül bulizni, nem szeretem az alkoholt, nem tudok táncolni (semmi ritmusérzékem nincs).

Szükségem lenne persze néhány igaz barátra, mert normális, jó embereknek, akik tényleg figyelnek rám, érdekli őket, hogy mi van velem, nekik meg tudok nyílni, és akkor már nagyon igénylem a társaságukat. Viszont úgy látom, hogy ők ilyen mély szintű kapcsolatra nem vágynak. Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni, én pár közeli barátot keresek, a többség meg inkább sok lazább haveri kapcsolatot. Remélem érthető, nehezen tudom mindezt megfogalmazni.

Elfogadni sajnos nem tudtam még ezt a helyzetet, próbálkozok, de ezt egyrészt megnehezítették a lezárások, másrészt sok csalódás ért, így már kezdem feladni.

Én mindig másoktól vártam el az életbe, hogy megszólítsanak, kezdeményezzenek, keressenek, kicsit rámenősek legyenek velem. Nagyon introvertált, csendes, zárkózott vagyok. Tényleg nagyon.

Senkivel se tudom sajnos megbeszélni a problémáim. Kiírom névtelenül anonim oldalakra, pl, itt. Alkalmanként pedig naplót írok.

Érdekes, én viszont örülnék neki, ha rámöntenék mások a személyes dolgaikat. És ha egy kicsit faggatóznak azt is szeretem, mert sokszor hirtelen nincs bizalmam beszélni valamiről, vagy lefagyok, de ha többször próbálkoznak ugyan azzal a kérdéssel, akkor kicsit megnyílhatok.

Én is mély, közeli barátságra vágyom, akiknek valóban fontos vagyok, és ők is nekem. És szívesen kommunikálnék élőben olyan emberekkel, akik nem szoktak beszélgetni, engem nem zavar, ha időnként hallgatásba merül a beszélgetés.

Másfél éve lett vége a kapcsolatomnak, színtén megcsalt a volt párom.

Bocsi, de úgy irigylem a kérdezőt, hogy vidéken home office-ozhat nyugalomban :)

És a faluban élő válaszolót is :) Tudjátok, csak a nyugodt környezet miatt. Sajnos a fővárosban lakom másfél éve, de remélem lesz lehetőségem mielőbb vidékre menni :)

Amúgy írhattok.