Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Féltékeny barátnővel mit...

Féltékeny barátnővel mit lehet kezdeni?

Figyelt kérdés

Kicsit komplex a sztori, igyekszem érthetően elmagyarázni.

Nagyjából fél éve ismerek egy csajszit, aki a szobatársam koliba. Eleinte nagyon jól kijöttünk, mondhatni barátnők lettünk mostanra. A harmadik szobatársunkkal is jól kijövünk, de ő most nem is annyira lényeges a sztori szempontjából.

Szóval amikor megismerkedtem a csajszival ő éppen nagy párkeresési fázisban volt. Sokat randizgatott, de valamiért nem jött össze neki semmi sem. Én már régóta párkapcsolatban élek, jól megvagyunk a párommal. Nem szoktam róla áradozni vagy ilyesmi, de nyilván elmesélem ha éppen történik valami lényeges.

Legutóbb volt egy kis veszekedésünk, ami miatt szomorú voltam, ezért rá is kérdezett a csajszi, hogy mi bajom. Elmondtam neki, ő pedig rögtön azzal jött, hogy szakítanom kellene a párommal, nem hozzám való. Jelzem, félévente 1x van egy kis összeveszésünk, ami kb a semmiről szól. Nem foglalkoztam ezzel, elengedtem a témát, de utána is csak mondogatta.

Ma szintén történt egy fura eset. Éppen a 3. szobatársammal beszélgettem mikor megjött a csajszi. A párommal közös kirándulásomról beszélgettünk, mikor megjött, akkor picit abbahagytuk és kérdezgettük a napjáról.Tök kedves volt meg poénos, ám mikor újra a barátom került szóba, akkor nekiállt velem flegmázni, ha kértem tőle valamit csak úgy hozzámvágta, nagyon rosszul esett.

Jelzem, mindannyian felnőttek vagyunk, ő még idősebb is nálam 3 évvel.

Mit tennétek ilyen szituban? Minden másban remekül megértjük egymást, sokat nevetünk meg programozunk, hármasban is minden szuper. Ám azt érzem, hogy a kapcsolatomat a féltékenysége miatt nem tudja elviselni. Tényleg én vagyok a rossz, amiért boldog párkapcsolatom van?



2022. márc. 1. 20:59
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Ezt le kéne ülnötök megbeszélni mint ahogy ez felnőttekhez méltó

Mondd meg hogy nem akarod semmiképp sem kellemetlen helyzetbe hozni őt de neki sem szabad így viselkednie meet nincs alapja

2022. márc. 1. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:

1!

Már mondtam neki, hogy miért ilyen negatív a témával kapcsolatban és az volt rá a válasza, hogy "nem akarja, hogy tönkretegyem az életemet".

Az a baj, hogy tényleg fogalmam sincs honnan szedi ezt a nagyfokú negativitást, mivel boldog vagyok a kapcsolatomban, nem szoktunk veszekedni, tehát semmi nem indokolja, hogy így álljon hozzám.

2022. márc. 1. 21:28
 3/14 anonim ***** válasza:
90%

Egyetlen kérdés merül fel:

Mi szükséged van egy ilyen nőre, aki annak örülne, ha neked rossz lenne?!

2022. márc. 1. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
33%
Elmesélnéd, hogy mi volt a szomorúságod oka, amire így reagált?
2022. márc. 1. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:

3!

Nézd, ha tényleg minden esetben így viselkedne velem, akkor egyértelmű lenne a válasz: semmi!

De a párkapcsolati témát leszámítva mindig segít nekem mindenben, például sulis ügyekben, családi dolgokban, vagy bármiben. Nagyon jókat szoktunk beszélgetni, megbízik bennem, sok mindent elmond nekem, ahogyan én is neki. Pont ezért nehéz a szitu, mivel olyan sok szép pillanatunk van/volt, csak ebben a témában egyszerűen elviselhetetlen :(

2022. márc. 1. 21:49
 6/14 A kérdező kommentje:

4!

Persze!

Kitaláltam egy programötletet nekem és a páromnak, ám neki munka jött közbe, így el kellett halasztanunk. Ez a munka nem lett volna egy kötelező dolog, és mivel korábban is volt, hogy lemondta, így most is szerettem volna ha ezt teszi, de nem tette. Emiatt éreztem rosszul magam, hogy régóta terveztem valamit, ami mégsem jött össze, de szerencsére következő héten meg tudtuk valósítani :)

2022. márc. 1. 21:51
 7/14 anonim ***** válasza:
50%

Egyáltalán nem biztos, hogy féltékeny.

Lehet, hogy nem picikét szomorú voltál, hanem sírtál mint a záporeső neki, hogy ez a szemétláda ilyen-olyan, és neki minden és mindenki fontosabb, mint te, és ez már a 100-adik eset. Ha nagyon el akarok rugaszkodni, lehet, hogy vonzódik hozzád, és drukkol a szakításnak.

Nem kellene találgatni, mondd el neki, hogy rosszul esik, és ne tegyen a párodra megjegyzéseket.

2022. márc. 1. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
81%
Valószínűleg magányos és ilyenkor nem jó hallgatni azt, hogy jól működő párkapcsolatod van. Sokat nem tudsz vele kezdeni, az ő dolga nem így viselkedni.
2022. márc. 1. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

7!

Ez egy anonim kérdés, nyilván leírnám ha sírtam volna neki, nincs mit szégyellnem. A szomorúságom annyiban mutatkozott, hogy rossz kedvű voltam, nem vettem a poénjait, hallgatag voltam.

Nem gondolnám hogy tetszem neki, heteroszexuális.

Mint mondtam, próbáltam már beszélni vele erről

2022. márc. 1. 22:48
 10/14 A kérdező kommentje:

8!

Egyet értek veled, én is ezt gondolom.

Csak eléggé bosszantónak tartom azt, hogy direkt odafigyelek rá, hogy ne áradozzak arról hogy mennyire boldog vagyok, csak azért hogy ő ne érezze rosszul magát, erre ha egy pici boldogságot is mutatok már az is sok neki.

Nekem viszont el kell viselnem az ő hisztijeit és kicsapongásait...

2022. márc. 1. 23:03
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!