Miért hagynak el a barátaim?

Régen viszonylag sok barátom volt, inkább úgy mondanám sok haver, és pár közeli. A legtöbb közeli barátom otthagyott, az egyik azért mert nem mentem el a szülinapi bulijába, mert beteg voltam, és a másik barátnője tele beszélte a fejét, hogy én mekkora sz*r barát vagyok, hogy nem megyek el biztos nem is vagyok beteg stb. Neki ennyit ért 5 év barátság. Másik közeli barátnőm “lecserélt” egy másik régi barátnőjére, aki minden sz*rban ott hagyta, lehordta mindennek. Én mindig ott voltam neki én kapartam fel a földről, de amikor már egy naponta volt képes vissza írni és sose találkozott velem mert a másik lánnyal volt, ott én mondtam neki, hogy köszönöm szépen ebből nem kérek. Másik állítólagos legjobb barátnőm pedig jóban maradt ezzel a lánnyal, ami zavart de hat most ki vagyok én hogy megmondjam neki kivel legyen jóban. Mindig is gyűlölte ezt a lányt, neki volt s legnagyobb szája hogy na majd ő elküldi melegebb éghajlatra, aztán ugyanúgy jóban van vele. Még mostanában is össze vissza szidta mindent elmondott róla, hogy most éppen melyik fiú ágyába fekszik be stb. Aztán egyik nap a városban nem rég kb egy hete szembejött ezzel a lánnyal, elcsapta a fejét direkt, mintha nem látna. Hangosan oda orditottam hogy szia, “Ja szia” és ment tovább. Ezt sem értem mert én neki is mindig ott voltam, erre egy olyan lányt “választ” akit gyűlöl és minden sz*rnak elhordja.

Rosszul esik mert nekik én tényleg mindig ott voltam, rossz szavam nem volt rájuk sosem, vagy ha volt is azt nekik mondtam nem másnak.

Most itt én rontok el valamit? Nem értem, de rosszul esik azért. Nem sírok utánuk, mert nem én veszítettem, de azért tényleg rosszul esik.

Plusz nem is dedóban vagyunk, 21-22 éves lányokról beszélünk. Én 22 éves vagyok.