Igaz, hogy amint párja lesz az embereknek, onnantól az ellenkező nemű barátaikat sokan leépítik?

Pontosan úgy, ahogy a 2-es írta. A legtöbb embernél ha képbe jön a farok, vagy a p.na,onnan vége a világnak és mindenre és mindenkire sz.rnak. Na persze ha szakítás van, vagy kapcsolati gondok, akkor mindjárt megtalálják azt, akire tojtak addig. Mert siránkozni, panaszkodni azt tudnak.

Nekem azért nincs barátom,mert megmondtam, ha jóban nem kellettem, akkor rosszban se találjon meg. Vigasztalódjon annál, aki miatt leépített.

Nálam régen a lánybarátokból alakultak ki a párkapcsolataim, így nem voltak leépítések. Amikor egy lány szakított velem, megbeszélte egy másik lánybarátunkkal, hogy inkább ő legyen a párom, és így is lett.

Nekem nagyon szörnyű volt, hogy azt a lányt elveszítettem. Kissé vigasz volt, hogy a másik lánytól megkaptam ugyan a szeretetet és ő is tőlem, de nem volt ugyanaz. Üresnek éreztem magam. Viszont a lelkiismeretem tiszta volt, mert mindent megadtam neki is, hogy boldoggá tegyem és biztonságban érezze magát.

Évekkel később a lánybarátaim és a párkapcsolatom is már máshova sodródtak.

Éveken tartó önismereti és kommunikációs terápia alatt a következőket tudtam meg magamról:

- Magányosan depressziós vagyok

- Mély barátságokra van szükségem

- Egy párkapcsolatban biztonságban érzem magam és ennek megtartása érdekében viszonzom mindazt, amire nekem is szükségem van. Illetve megadom, amire a másiknak szüksége van.

- Egyedül nem élvezem a kimozdulást

- Amikor egyedül vagyok, gémelek, vagy alszom. Ilyenkor sokszor örülni sem tudok semminek

- Fogalmam sincs, hogyan keressek rá nekem szükséges, specifikus dolgokra. (Például autista specifikus pszichológus aki lelkiismeretes és mindig fordulhatok hozzá; Egy apa aki a fiaként szeret és apa-fia programokat szervez illetve büszke rám; Egy 20-30 évesekből álló közösség, ami kórusként, baráti körként, családként működik, a kórusvezető anyáskodik felettem, a többiek szeretnek engem, vannak rendszeres közös gyakorlások és fellépések is; stb)