Érezted már magányosnak magad, mert nem találtál lelki és szellemi társat?

Elég sajátságos vagyok, komoly gondolkodású, és vannak céljaim az életben. Mindemellett érzelmes típus vagyok. Sokat szenvedek mostanában, leginkább a magánytól, mert nem találok senkit, akinek hasonló lelkivilága lenne, vagy szintén lehetne vele komoly dolgokról beszélni. Úgy érzem, a többséggel csak komolytalan és üres párbeszédet lehet folytatni, és hiába van meg a kontaktus másokkal, nem találok senkit, aki meg tudna érteni, vagy egyáltalán olyan alkat, aki kíváncsi a másikra. Szerintem sokan túl önzővé váltak és csak magukkal vannak elfoglalva. Én próbálok nyitni mások felé, érdeklődöm felőlük, próbálok közeledni és megismerni a személyiségüket, de sokan bizalmatlanok, vagy nem is tudom... olyan passzívak, fásultak, inkább facebook-oznak és ostobaságokat csinálnak ott, vagy játszanak valamilyen számítógépes játékkal, esetleg tv-znek. Egy szó mint száz, kevésbé vagyunk társas lények, vagy mi folyik itt?

A fentiek szerintem elég általános jelenség. Ami engem személyesebben érint, az az, hogy nem találok egy társat, aki nem az "élj a mának" elv alapján napról napra él mindenfajta terv nélkül, és igényes lenne, szeret filozofálni, elmélyedni magában, lelkileg igényes lenne.

Mi a véleményetek minderről? Voltatok már hasonló helyzetben? Szerintetek is nehezebb manapság igényes és komoly emberi kapcsolatokat építeni?

21/F