Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Különböző politikai és vallási...

Különböző politikai és vallási nézetek-tönkretehet egy barátságot?

Figyelt kérdés

Egy jó barátnőm mélyen vallásos, és most a politikával is elkezdett foglalkozni, egy párt ellen tiltakozik, mert az adott párt hatalomra kerülése a gyülekezetének a fennmaradását veszélyezteti.

Eddig nem mondtam meg a véleményem, de már szeretném, ha tudná, hogy én nem értek egyet a gyülekezetének a szokásaival, tanításával, és ha már szavazhatnék, arra a pártra voksolnék, amit ő utál.

Kicsit félek, mert nagyon fontos számára a vallás, és lehet elfordulna tőlem, ha megtudná az igazságot, de már nem tudom magamban tartani. :/


2014. márc. 16. 14:01
 1/8 anonim ***** válasza:
Az elmondásod alapján a barátnőd már szinte fanatikus. Ha te eléállsz azzal hogy nem értesz vele egyet és a gyülekezetével, akkor szerintem szinte biztos, hogy elfordul tőled, és vérig sértődve ellened fordul, és utálni fog téged is, mint azt a pártot, aki hozzád hasonlóan nem isteníti az ő gyülekezetét.
2014. márc. 16. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 .figo. válasza:
Alighanem tudom mit érzel,nekem is ilyen az egyik barátom. Nálunk ebből nincs probléma , mindent megbeszélünk és hagyom hogy elmondja a maga verzióját meggyőzni úgysem tudom és Ő se engem. Mondd el neki ennyit egy barátságnak el kell bírni!
2014. márc. 16. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 .figo. válasza:
* Mármint azt mondd el neki hogy mit gondolsz - kikre fogsz voksolni...
2014. márc. 16. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
52%
hitgyülis csajjal még szóba se állnék, fosson csak, sok agymosott. :)
2014. márc. 16. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Sajnállak, hogy ilyen ember a barátod; alapvetően biztos jó ember, de ha az a gyülekezete, amire gondolok, akkor én még a közelébe se mennék, mert én sem kedvelem az ő nézeteiket és nincs kedvem ilyen emberek társaságában lenni, elég agymosott szektások szegények, még érvelni sem lehet az ilyenekkel.

Neked viszont választanod kell, mert az sem járja, hogy te szorongsz, vagy kellemetlenül érzed magad: vagy megkéred, hogy ne essen szó ezekről, vagy ha nem hajlandó ezt betartani, akkor elválnak az útjaitok. Én például tudatosan kerülöm a vallást és a politikát az olyan ismerőseimmel, akikről tudom, hogy nem teljesen egyezik a véleményünk.

Egyébként jó pártot támogatsz ;)

2014. márc. 16. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Önmagában ez nem teszi tönkre a barátságot, ha a két fél egymást, mint embert kedveli. Ha nem ez a helyzet, az persze más.
2014. márc. 16. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Nem, ha mindkét fél helyén tudja kezelni az ügyeit.

Úgy értem, hogy ha kölcsönösen egyáltalán nem érdekel a másik politikai/vallási nézete, akkor erről egyszerűen nem szabad beszélni.Nem is kell, hiszen nem ennek kell összetartania egy barátságot.

Ha nyitottabbak vagyok a másik ilyen jellegű dolgaira, akkor pedig megismerés szintjén el lehet róla beszélgetni, de erőltetni ilyenkor sem szabad, mert az megöli az egészet.

Szóval ehhez mérten beszéljetek ilyen dolgokról egymás között.Te pedig inkább valaki mással közöld, amit szeretnél, mert nem úgy tűnik, hogy a barátnőd az a toleráns típus, szerintem megsértődne.De neked kell jobban ismerned.

2014. márc. 16. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
0%

tehát zsidó, aki a jobbik ellentiltakozik. te meg jobbikos zsidógyűlölő vagy.


mit akarsz még ettől az embertől? ez nem barátság.

2014. márc. 16. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!