Talán a gyerekkori sérelmek miatt, de nagyon vágyom az igaz barátságra. Mit tegyek hogy könnyebb legyen?

Gyerekkoromban sok csalódás ért a barátnőzés, legjobb barátnőzés terén, sajnos iskolaváltáson is átestem, mert már szinte tetlegességig menő kirekesztésben volt részem. Az önbizalmam akkor, ott végérvényesen elveszítettem és azóta sem sikerül visszaszereznem. Úgy érzem, az, hogy nem lett legjobb barátnőm mostanra, hogy nincs egy ember, akinek a legfontosabb volnék, mint barát az én hibám, valamiért csak bizonyos fokig vagyok szerethető.

Megismerkedtem egy lánnyal, nagyon jó barátnők lettünk az elmúlt egy évben, de úgy érzem, ez kevés, hogy csak a sokadik vagyok. Folyton stresszelem magam, hogy ő mikor fordít majd nekem hátat, illetve ha egy kis jel van, amiből azt érezhetem, hogy nem szeret, vagy esetleg nincs kedve hozzám, már behúzom magam. Természetesen előtte semmit nem mutatok ebből, csak magam őrlődök nagyon.

Annyira vágyom rá, hogy én is olyan fontos legyek neki, mint ő nekem.

Néha már azt érzem, beteges ez az egész és biztos vagyok benne, hogy a sikertelenségeim csapódnak így le rajtam.