Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit gondoltok erről a "barátbó...

Mit gondoltok erről a "barátból ellenséf" sztoriról? Szerintetek melyikünknek van igaza?

Figyelt kérdés

Először is, bocs, ha hosszú, igyekszem röviden, de érthetően leírni.

13 éves lány vagyok. Van egy osztálytársnőm, akivel mindig jóba voltam, ám olyan igaz barátság soha nem volt köztünk, mint egészen ennek a tanévnek a feléig. Igazából, úgy kezdődött, hogy csak beszélgettünk még év elején, és aztán folyamatosan együtt voltunk. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, ő lett a legjobb barátnőm, nagyon szerettem. De, még úgy február környékén vihogva mesélte, hogy regisztrált egy társkeresőre, álnéven és áléletkorral, és 30 és 40 év közötti tatákkal levelezget. Én először megijedtem, mert rendesen fel voltam világosítva az internet veszélyeiről, ám ő addig poénkodott ezzel, addig mesélgette, hogy milyen vicces, hogy átveri az öreg bácsikat (?), amíg sikerült rávennie, hogy én is regisztráljak. De én, nem magamat akarom védeni, de tényleg igyekeztem óvatosan bánni a nettel. Aztán, később itt gyakorin is csináltunk egy közös profilt (az ő ötlete alapján) és olyan témmákban, amik nem egészen nekünk valók, írtunk ki kamukérdéseket. Olyankor már tökéletesen elfeledtette velem az internet veszélyeit, nem volt már számunkra korlát, csak nyomtuk és nyomtuk a trollkodást, ami ráadásul, így visszagondolva, rohadtul nem is volt vicces. Na, de egyik nap megtudtam, hogy sok titkomat elpletykálta. Olyan ember vagyok, akinek bizalom kérdésében mindig elég az első dobás, de őt nagyon szerettem, és úgy döntöttem, adok neki még egy esélyt. Ám, később megint visszahallottam a titkaim mástól. Akkor elveszett a bizalmam, ám úgy döntöttem, ezt nem mondom el neki, nem akartam, hogy haragudjon. Ám elmondtam egy másik drága mehbízható barátnőmnek, aki továbbadta neki. Szörnyen kiakadt. Ordított velem. Bár, így utólag, nem tudom, hogyan várhatta el a bizalmam folyamatos pletykálkodása itán, de mindegy. Azt mondta, nem akar velem többet barátkozni, és a Gyakorikérdések profilunk jelszavát is megváltoztatta (megjegyzem, azóta nyitottam magamnak új profilt, de ide már csak őszinte kérdéseket írok ki). De, nekem ez így nagyon nehéz volt, nagyon nehezen bírtam tőle elszakadni, ezért bocsánatot kértem tőle. Nem bocsátott meg. De én a végére már szó szerint könyörögtem neki, ő meg csak röhögött rajtam, de végül megbocsájtott. Újra trollkodtunk tovább, és egyre durvább internetes dologokra vett rá. De, egyik nap észrevettem, hogy le akar rázni: mindig elment, ha odamentem, flegmán válaszolt, és nagy ívben leszart. Elhatároztam, hogy megvárom, amíg bevallja, utál. Be is vallotta, hogy ő még az előzőn egyáltalán nem lépett túl, és nem bír. De, be is bizonyította: mindenkit ellenem fordított! Az egész osztályomat, hogy "jajj, ne barátkozz vele, ő olyan bunkó!" És rávett mindenkit, hogy utáljon. Szörnyű érzés volt, hogy ahogy beléptem reggelente az osztályterembe, mindenki elfordult, és hozzám se szóltak. Akkor kezdtem el igazán utálni azt a csajt. Rájöttem, hogy csak hagytam magam belerángatni mindenféle hülyeségbe, és hagytam magam csicskáztatni. Elegem volt! De, aztán, kibékültem vele, és azokkal is, akiket ellenem fordított. De aztán megint összevesztünk, és megint kibékültünk. De addigra már elegem lett ebből a gyerekes "egyszer szeretlek egyszer nem" viselkedésből. Tiszta lappal akartam indulni, barátkozni akartam vele. De ő addigra egy másik lánnyal keudett el lógni, és mondta is, hogy "lekéstem róla". Ez nagyon kiakasztott. Na, de aztán, ugye, teljesen elfeledtette velem az internet szabályait, és egyedül trollkodtam tovább, rohadt viccesnek tartva magam. És, ugye, az a lány megszűnzette számomra a korlátokat, ezért akkor sem ijedtem meg, amikor egyik nap egy idegen, velem egyidős lánytól érkezett emailem. Barátkozni akart. Nem válaszoltam neki, ám délután megint érkezett tőle egy email. Akkor megírtam neki, hogy én nem ismerem őt. De erre elkeudett kérlelni, hogy legalább egy próbát hadd tegyünk. Belementem. Először még vonakodtam, ám lassan egyre őszintébb lettem ezzel az idegen lánnyal, és rájöttem, hogy tök jó arc. Titkokat adtam ki neki, mert rájöttem, hogy végülis nem osztálytárs, és senkinek nem mondaná el őket. Akkor hagytam abba a chatelést, amikor kiderült, hogy ő nem idegen. Hanem ő az, az osztálytársnőm, akiről szól ez a történet. Álnéven regisztrált gmailre, pontosan erre a célra, hogy kifaggasson a titkaimról, amiket aztán továbbad mindenkinek. (ez tavaszi szünetben történt, tehát másfél hónapja). Azóta egymásra se nézünk. Annyit se mondott, hogy "bocs", és remekül megvan az osztály többi ribijével. Én pedig büszke vagyok magamra, amiért újra azokkal a lányokkal vagyok, akikről az a lány régebben beetette velem, hogy "nyomik, hagyd őket". Nos, azok az állítólagos "nyomi" lányok sokkal megértőbbek, jobb fejek, és értelmesebbek, mint az a lány, és ők végre nem csak kihasználnak, hanem elfogadnak. És az a lány már egyáltalán nem hiányzik, hiába vagyunk egy közegbe, én sokkal boldogabb vagyok így, legalább nem kell folyton megfelelnem neki.

Hát, ez volt a sztori. Mit gondoltok? Szerintetek melyikünk volt a hibás és miért?



2015. máj. 18. 17:50
 1/9 A kérdező kommentje:

Bocs, nem ellenséf, ellenség.

Előre is köszi annak, aki a kedvemért elolvasta ezt a regényt :-D

2015. máj. 18. 17:54
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Hát. A 'volt barátnőd' egy dög:D
2015. máj. 18. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Szomorú azzal szembesülni, hogy 27 évesen, tehát közel a harminchoz "tata" meg "bácsi" vagyok. :/
2015. máj. 19. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Jo ne haragudj ;-)

De a tarskereson mar annak szamitasz. Eloben nem bizti.

2015. máj. 19. 14:23
 5/9 anonim válasza:
Szerintem neked van igazad,mert az,hogy ő olyan nagyra tartja ma azzal,hogy ilyeneket csinál,egyáltalán nem bizonyítja azt,hogy érett lenne.Annyi,hogy az ilyen útszéli ribizliken nem kell csodálkozni,hogy így viselkednek. Majd találkozol vele pár év múlva a sarkon hazafelé.:D Belerángatott és kihasznált.De tanultál belőle és ez a lényeg.:)(Az utolsó mondatokat amiket írtál bizonyítja ezt.) Szerintem ha tudná az osztályod hogy ő rángatott bele ebbe a hülyeségbe,meg lenne róla a véleményük.(az én osztályomnak meg lenne, bár ők egy teljesen másik társaság:D)Persze nem azt mondom,hogy mond el mindenkinek. De én neked adok igazat! És még egy: Akármit is mondanak a ti társaságotokról,csak akkor vagytok nyomik,ha el is hiszitek.Ha beszólnak akkor végig kell rajtuk nézni és mosolyodni bele a képükbe,és nem szállni velük vitába,mert azt várják! Csak leégetik magukat ezzel;) Hát nekem ez a véleményem.:)
2015. máj. 19. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Egyébként, az osztályból sokan tudják. De mind azt mondják, hogy "te egy menő lány vagy, ő is menő, felejtsd el ezt az egész hülyeséget, és hagyd ott azokat a senkiket." Nos ezek a "senkik attól váltak senkivé, amiért nem a legszebben öltözködnek. És én megmondtam mindenkinek, aki ezt mondta, hogy az a csaj egy gané qrva, csak menőnek mutatja magát, pedig számomra unalmasabb, mint a szürke szín. És azok a "senkik" nem olyan alattomos pitsák, mint ő volt. Ezzel senki sem ért egyet. Pedig nem is ismerik ezeket a "senkiket".

Kétségtelen, nagyon rendezetlen, rossz osztályom van.

2015. máj. 20. 15:11
 7/9 anonim válasza:

Szerintem történik ilyen mert nekem is volt egy barátnőm elöször csak beszelgettünk aztan barátnőm lett es aztan kibeszélt letojt es bunkozott azota sem birom

s

2015. máj. 23. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Nekem is volt hasonló esetem, nos, én azóta is szivatom az illetőt ezerrel..... Bosszút álltam rajta rendesen.... Megérdemelné ő is. Ja még valami: ha van merszed, szedd össze mi a bajod vele és mondd a szemébe nyilvánosan, a folyosón v ilyesmi....ahol közös ismerőseitek vannak.... Megérdemelné....
2015. jún. 2. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:

köszi csak az a baj hogy elköltöztek és vácra jár. egyszer-egyszer ráírok viberen vagy visszaír vagy nem. Ha visszaír mindig azt kérdezi hogy van-e már barátom meg ilyenek és nem az hogy én hogy vagyok és hogy mi van velem. Hát lehet hogy azt fogom tenni csak legyen fent viberen.


Köszi szépen még egyszer

Alexa

2015. jún. 3. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!