Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Megtennéd, hogy megváratod Te...

Megtennéd, hogy megváratod Te is, ha már ő is ezt tette?

Figyelt kérdés

Nem vagyok a kicsinyes bosszú híve és a mindent szóvá tevő zsörtölődésé sem. Ugyanakkor a legjobb barátom, akivel tényleg napi többszöri üzenetváltás megvan, sokat járunk össze, afféle igazi fiúbarátság, a következőt tette:

Egy hónapja egy csaj lecseszett engem, hogy nem válaszoltam neki messengeren. A barátomnak mondtam, hogy a csaj kissé túlzott, erre a barátok kioktatott, hogy ő is kölcsönösségi alapon működik, neki is felbassa az agyát, ha valakinek ír, látja hogy látta, látszik hogy online van, posztolgat stb, csak neki nem ír vissza.


Viszont a barátom pont azt tette velem, amit ő mások szemében (mint szálkát) észrevesz, a sajátjában pedig úgy látszik nem (mint gerendát).


Tegnap írt délután. Valamit visszakérdeztem. Erre semmi válasz, de közben folyamatos online. Ma meg rám ír este, hogy "szia, mizu van" stb.

Én direkt megnyitottam, hogy látszódjék, hogy olvastam, de eddig nem írtam vissza.

Arra gondoltam, hogy veszekedés/számonkérés helyett én is inkább várok egy 24 órát és majd úgy írok vissza, mint ha mi sem történt volna. - "TÜKÖR MÓDSZER"


Szerintetek:

-működik? helyes megoldás?

-kicsinyes bosszúra hajaz és gáz?

-más is ezt tenné?

-inkább veszekedjek, tegyem szóvá, hogy igazságatalan?

-vagy válaszoljak most, nyeljem be a "sérelmet"?


Kérem építő, normális válaszokat legyetek kedvesek. Köszi.



2015. dec. 15. 21:22
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Én nem foglalkoznék vele.


Váltam meg már azért ismerőstől, mert többször számon kérte, miért nem válaszolok azonnal.

Nem szeretem, ha zaklatnak. Majd írok, ha odáig jutok.

2015. dec. 15. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Szerintem ez ovis kategória, én biztos nem süllyednék le a másik szintjére. Egyébként az, ha szóvá teszed, még nem feltétlenül jelent veszekedést. Ha ti nem tudtok megbeszélni semmit, csak veszekedve, akkor nem biztos, hogy érdemes folytatni ezt a kapcsolatot.
2015. dec. 15. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Szerintem meg csak szimplán meg akarta mutatni, hogy milyen volt a csajnak, amikor te fenn voltál, de nem írtál vissza, és nem foglalkoztál vele. Simán csak megmutatta, hogy őt is miért idegesíti ez. Nem azért, mert nem veszi észre a "gerendát", hanem mert be akarja bizonyítani, hogy szar érzés. Én sem szeretem, ha nem írnak vissza, mikor látják. Legalább annyit mondjanak már, hogy most nem alkalmas vagy várj egy kicsit. És akkor a másik is tudja, hogy mi van, nem azon agyal, hogy mi a franc van.
2015. dec. 15. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:

Magam is igyekszem elvárások és lelki drámázás nélkül kezelni a barátságokon belüli kommunikációt. Csak az tényleg kicsit fel tud bosszantani, ha valaki egyfelől nem következetes, másfelől meg tényleg annyira nem képes, hogy két szóban visszaírjon, hogy később ér rá.


Viszont most megcsináltam, hogy én is "láttam" az üzit, de csak reggel válaszoltam rá és igazából nem éreztem a reakcióján, hogy gondot okozott volna neki. Persze ismerem annyira, tudom, hogy tudja, hogy azért kapta, amiért :D

2015. dec. 16. 12:16

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!