Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Megromlott a barátságunk,...

Megromlott a barátságunk, majd teljesen összevesztünk a semmin. Hogyan tudnék bocsánatot kérni tőle? (Többi lent! )

Figyelt kérdés

Néhány éve eltávolodtam az egyik barátomtól, mert egy látszólagosan jobb baráti körbe csöppentem bele. Ezt ő zokon is vette és figyelmeztetett, arra, hogy ez nem helyes. Ezután valamelyest visszavettem, de aztán megint "visszaestem", de már komolyabban ellenséges lettem a régebb óta ismert, közvetlenebb barátommal, az új társaság is ismerte őt, és kiröhögték, rosszindulatúan beszéltek róla.

Ezután történt, hogy üzenetet írt, hogy adjam vissza a kölcsön kért mobil töltőjét (Ő ajánlotta fel és azt mondta akkor adom vissza, amikor akarom.). Gyanítottam, hogy ez már a barátságunk vége lesz, ezért húztam-halasztottam a visszaadást. Végül teljesen eltűnt. Nem vette fel a telefont, és letiltott. Most ősszel viszont visszaküldtem neki a töltőt egy közös ismerősünk által. Tudom, hogy hol lakik, de félek, hogy nem látna szívesen, elküldene melegebb éghajlatokra, majd bezárná az ajtót és akkor onnantól kezdve nem tudnék vele kibékülni.


Szerintetek hogyan tudnék legalább tőle bocsánatot kérni, de a legjobb az lenne, ha legalább távolabbi ismerősöknek megmaradnánk.



2016. jan. 14. 20:11
 1/4 anonim válasza:
Nem tudom milyen barátok voltatok korában, de szerintem mond meg neki hogy sajnálod. Másképp álnál a dolgokhoz. Nem veszíthetsz evvel. De vihetsz neki virágot vagy adhatsz neki csokit vagy bármit. Függ milyen barátok voltatok. Azt javaslom kérj tőle bocsánatot és mond hogy máshogy látod most.
2016. jan. 14. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

A töltőt a helyedben én adtam volna vissza és akkor ott a lehetőség beszélni.


Elmehetsz oda, ahova lakik, talán lesz esély szót váltani, vagy előtte megbeszélsz vele egy találkozót, hogy fontos dologról akarsz vele beszélni. Az is lehet, hogy már rég túllépett, szóval annyira ne éld bele magad szerintem, de ha tényleg békülni akarsz akkor próbálkozni kell.

2016. jan. 14. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Elég jó barátok voltunk, naponta beszéltünk és egy héten egyszer legalább találkoztunk.

Szerintem már túllépett az egészen, de NAGYON befolyásolható ember volt.

Sokszor akarata ellenére is elment találkozókra, mert az emberek sokáig kérték, és alátámasztották indokokkal, mért lenne ő fontos oda.

Szerintetek bunkóság lenne ezt a tulajdonságát "kihasználnom" a dolgok megbeszélésére, esetleg rendezésére?

2016. jan. 14. 20:39
 4/4 anonim ***** válasza:
gondolom te lány vagy, ő meg fiú
2016. jan. 14. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!