Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit gondoltok erről?

Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Valahogy szociálisan mindig analfabéta voltam. Amikor például egy lánnyal randiztam, nem esett le, hogy nem akar velem találkozni többször, csak utólag, és fogtam a fejem, hogy milyen hülyén viselkedtem. Vagy voltam már többször olyan helyzetben, hogy egy haverom beszélgetni kezdett egy csajjal egy buliban, én meg ottmaradtam, mert nem kapcsoltam, nem tűnt fel, hogy alakul valami, és kettesben kéne őket hagyni. Aztán pár nap múlva szintén fogtam a fejem, hogy mekkora hülye voltam. Tehát így utólag mindig rájövök, csak valahogy az adott szituációban nem. Mindig is tisztában voltam vele, hogy van egy ilyen hibám, hogy egy hülye vagyok, de az mégis mindig nagyon fájt, amikor az ilyen esetek közben vagy után az említett haveroktól, lányoktól stb. rejtett, gúnyos megjegyzéseket kaptam.


Persze tanulok, és ma már jobban észreveszem az ilyen helyzeteket, de - és itt jön a lényeg - ma már, amikor kapcsolok, hogy megint hülye vagyok, akkor direkt játszom tovább a hülyét. Egyszerűen élvezem, ahogy idegesítem a másikat, pedig ez gyakran a másik érzelmeivel való játéknak is minősül. Egyszerűen az előbb említett gúnyolódások miatt eljutottam oda, hogy ki nem állhatom azokat, akik nem mondják meg egyenesen, ha valamit akarnak, ha valamit rosszul csinálok, utána viszont megint nem egyenesen adják tudtomra, ha elrontottam valamit, azaz gúnyolódnak.


Olyan emberekkel viszont könnyen barátkozom, akik egyenesek, akiken látom, hogy nem gondolnak egész mást rólam, mint amit mondanak, és lányok közül is az ilyenekkel tudok kapcsolatot építeni. Azokkal, akik érettek, vagy nem tudom, minek nevezzem ezt. Utálom viszont az ún. "átlagembereket", akik úgy tesznek, mintha lenne valami közös íratlan szabályrendszer, ami a szociális kapcsolatokat irányítja, és aki ezt nem ismeri, az hülye. Ma már élvezettel idegesítem az ilyeneket a hülyének tettetéssel, még akkor is, ha adott esetben nagyon frusztrálja őket, vagy akár komolyan fáj is. Nem tudom őket sajnálni, mert birkák, és mert birkamódon nézik a többi embert is.


Mit gondoltok erről? Szemét vagyok? Van valaki, akit hasonlóan idegesít a közösség, és annak hülyeségei?



2016. márc. 12. 23:14
 1/10 anonim ***** válasza:
Igen,ismerős a helyzet nekem is.Néha én is szoktam így viselkedni. :D
2016. márc. 12. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Tulajdonképpen jogos amit leírtál, mert tényleg inkább meg kéne mondaniuk neked ha valamit esetleg az ő szemszögükből rosszul csinálsz. Szerintem ne idegesítsd őket, ha már észre vetted h olyat csinálsz ami nekik nem jó, hnem inkább mondd meg neki/nekik hogy akk hagyod abba, smikor ő ezt szemtől-szembe, tusztességesen megmondta, h ezt meg ezt pl. ne csináld
2016. márc. 13. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

"Szerintem ne idegesítsd őket, ha már észre vetted h olyat csinálsz ami nekik nem jó, hnem inkább mondd meg neki/nekik hogy akk hagyod abba, smikor ő ezt szemtől-szembe, tusztességesen megmondta, h ezt meg ezt pl. ne csináld"


Ezzel az a baj, hogy aki alapból nem egyenes, az ezután méginkább nem lesz az. Meg egyszerűen eljutottam oda, hogy már utálom az ilyen apró embereket, akik mindent a saját apró szemszögüből látnak, és persze mindig meg is ítélnek, és akik azt hiszik, minden úgy jó, ahogy ők gondolják. Akik összenéznek egymással társaságban, ha valaki olyat mond, amit nevetségesnek tartanak, mintha hülye lenne, közben meg állítólag jóban vannak vele. Arról nem is beszélve, hogy legtöbbször olyan dolgokat tartanak hülyeségnek, ami nem az. Egyszerűen már nem akarok jóban lenni az ilyen emberekkel, még ha tudnám kezelni őket, akkor sem, mert olyan a jellemük, hogy azt nem akarom elfogadni.

2016. márc. 13. 12:03
 4/10 anonim ***** válasza:

És te vajon mennyire vagy egyenes amikor hülyének tetted magad?

Az őszinteség tényleg becsülendő dolog. De egy ember nem csak a szavakból áll, borzasztó fontos a testbeszéd a mimika, ha tényleg figyelsz egy emberre, és nem csak hallod, észre veszed az apró dolgokat is, amik lehet sokkal többet üzennek, mint egy szó. Az ember nem mondhat ki mindent ami benne van..

A te bajod, hogy nem figyelsz magára az emberre mint egészre, a közösség hülyeségei nem itt kezdődnek..

Engem pl kifejezetten idegesít amikor valaki konkrétan mindent elmond, fölösleges pofázás, az a baj..

2016. ápr. 13. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

"És te vajon mennyire vagy egyenes amikor hülyének tetted magad?"


Nem én kezdtem.


"A te bajod, hogy nem figyelsz magára az emberre mint egészre, a közösség hülyeségei nem itt kezdődnek.."


Nem szándékosan csinálom, ilyen vagyok. A közösség hülyeségei pedig ott kezdődnek, hogy az "ilyen"-t, az eltérőt nem tudja elfogadni. Ne áltasd magad, a sok sz*arházi egy autistát is, vagy bárkit, aki szerencsétlen egy kicsit, széjjelszivat már az iskolától kezdve. Ezek vagytok ti, naaagy közösségi emberek.

2016. ápr. 15. 15:24
 6/10 anonim ***** válasza:
Akkora egy idiót# farok vagy. Remélem meghalsz
2019. szept. 28. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Halj mááár meeeg
2019. szept. 28. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Most már ugye meghalsz?
2019. szept. 28. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Idiót# vagy amúgy. Nem is csoda hogy kilök magából a társadalom. Dögöljön meg az ilyen.
2019. szept. 28. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ezzzazz végre kimult a szánalms életnek nem nevezhető fikád
2019. szept. 28. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!