Mihez kezdjek, ha a legjobb barátom, aki depressziós, belém szeretett?

Én 20 éves nő vagyok, ő idén lesz 24. Már régóta egy baráti társaságba járunk, de csak egy pár hónapja kerültünk egymáshoz nagyon közel. Ő keresett meg, mert segítségre volt szüksége. Nem tudom, miért pont engem választott ehhez, de szerintem azért, mert általában én vagyok a társaságban, aki meghallgatja az emberek baját. Neki teljesen szétcsúszott az élete, depressziós lett, családi és iskolai problémái voltak, közbejött elég komolyan a drog és az alkohol is. Ráadásul olyan társaságba is került, ahol még inkább húzták lefele. Szerencsére felismerte a bajt, és segítséget kért tőlem, azóta pedig rengeteget beszélgetünk. Segítettem neki kitisztulni, eközben pedig jobban megismertem, és nagyon jó barátok lettünk. Azóta már jobban van, igyekszik szermentesen élni, de a depresszió még mindig ott van az életében. Szegény srác szörnyen magányos, körülbelül tényleg én vagyok az egyetlen, akit érdekel, mi van vele (és a szüleit is beleszámítottam...), ő pedig nagyon szeretetre éhes. Egy pár hete vettem észre, hogy mintha kezdene másképp viszonyulni hozzám. Félek, félreértelmezte a baráti törődésemet, és belém szeretett mint az egyetlen, hozzá közel álló emberbe. De nekem ő szigorúan csak barát. Hogy kéne kezelnem a helyzetet? Nem akarom eltaszítani magamtól - biztos, hogy visszacsúszna oda, ahonnan már kikecmergett nehéz munka által, lehet, túl se élné, ha magára hagynám. Annyira szeretne valakit szeretni, de én meg legfeljebb csak sajnálatból tudnék vele járni, mert másmilyen szeretet nem fűz hozzá, csak baráti. Rengeteget hangoztatja, hogy nem tudja, mit tenne nélkülem, hogy ha velem van, megszűnik minden baja... Tényleg nem tudom, mit kéne tennem, hogy hogy kéne vele finoman közölnöm, hogy számomra csak egy barát, úgy, hogy közben ebben a labilis állapotban ne tegyek benne kárt.

Volt már valaki hasonló helyzetben? Tudtok segíteni?