Miért van ez? Jogosan érzem úgy, hogy ez nem fair, vagy én vagyok túl beképzelt?

Adott a helyzet: egy gimnazista lány egy 39 fős osztályban. Nem iszik, nem cigizik, ezért a legtöbb osztálytársa lenézi. Van pár ember, akik szintén nem isznak, cigiznek, hozzájuk szegődött, de ott sem az igazi. Nos, ez én lennék. A társaság, amiről beszéltem, 7 fős, és tulajdonképpen mindenki az egyik lány után megy (aki szerintem, és mások szerint is elég beképzelt, állandóan önmagát dicséri, ahogy anyukája is). Egy darabig minden jó volt, bár gyakran éreztem magam rosszul amiatt, hogy mindenkinek lehet véleménye, de nekem nem, hacsak nem egyezik a többiekével. Ha mások valami hatalmas dolgot csinálnak, az oké, de rám a legkisebb dolog miatt is meg kell haragudni, és még akkor is nekem kell bocsánatot kérnem, ha tulajdonképpen nem is csináltam semmit. De ez így még elment. Aztán kórházba kerültem, kiszáradással, majdnem meghaltam. De amikor visszajöttem, összesen három lány kérdezte meg, hogy vagyok: az egyik a legjobb barátnőm, aki más osztályba jár, ő még írt is, miközben benn voltam. A másik kettő abból a társaságból való, az egyik alapból kicsit figyelmesebb, a másik csak azért kérdezte, mert épp mellettem ült, és össze volt veszve a lánnyal, aki után mindenki megy (és ha ő haragszik valakire, akkor azt ki kell közösíteni). Ugyanígy ki kellett közösíteni azt a lányt, aki kicsit kedvesebb volt velem, de én azért próbáltam mindig beszlni vele, hogy ne érezze magát egyedül. Aztán jött egy betegség, ami miatt folyamatosan hiányoztam, csak néha tudtam elmenni iskolába, mindenről lemaradtam. Most, hogy visszamentem, mindenki kiközösít a kis társaságból, kibeszélnek, nevetnek rajtam, mintha valami olyat tettem volna, ami miatt haragudni kell rám, miközben semmit nem tehettem a betegség ellen, ráadásul nagyon pocsékul is éreztem magam. Állandóan azzal piszkálnak, hogy nocsak, járok-e iskolába, meg jövőre tervezek-e járni, tudom, csak viccelődnek, de nekem ez nagyon rosszul esik, mert nagyon megviselt a dolog. És ilyenkor mindig elhallgatok, és csak mosolygok, szóval talán rá is lehetne jönni, hogy nekem ez rosszul esik, ha érdekelné őket. Az a lány, akit ki kellett közösíteni, és akit én tulajdonképpen visszavontam a körünkbe azzal, hogy mindig odahívtam, konkrétan kitúrt. És még mindig, amit én mondok, ha nem tetszik nekik, rögtön rossz, és figyelmen kívül hagynak. Újabban állandóan azon röhögcsélnek, hogy nekem még nincs barátom (ez azóta van így, amióta a "vezető" lánynak lett barátja, előtte nem szabadott ilyeneken nevetni), és egyedül vagyok, meg minden. Holott én egyszerűen csak túl félénk vagyok ismerkedni, a külsőmmel igazából baj nincs, mégis állandóan úgy beszélnek, hogy nekem senkim sem lesz. Ez az egész nekem nagyon rosszul esik, mert én mindig mindent elnézek nekik, bármennyire is bántanak meg, de ők tényleg mindenért megharagudnak rám, és kiközösítenek. Ez most tényleg az én hibám? Én csináltam valamit rosszul? Mit kéne tennem? Nem tudom eldönteni, hogy melyik volt rosszabb, a mostani helyzet, vagy amikor az egész osztály kiközösített, de legalább nem éreztem úgy, hogy kihasználnak...