Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Menjek vagy maradjak? Légyszi...

Menjek vagy maradjak? Légyszi adjatok tanácsot!

Figyelt kérdés

Van egy barátom, akit itt ezen az oldalon ismertem meg, összejöttünk, de két hét után véget ért a kapcsolat. Mindketten nagyon megnyíltunk egymásnak, ami tulajdonképpen egyikünkre sem jellemző. Eleinte nehezen viseltem, hogy bekerültem a barát zónába, de rájöttem, hogy nem is állok készen kapcsolatra, komoly onertrekelesi zavarokkal küzdök, először magamat kell helyrehozni lelkileg.

Megesnek nézeteltérések köztünk, én úgy érzem, hogy ő túlreagálja.

Tegnap megleptem, elmentünk egy szép helyre, tök jókat beszélgettünk. Később viszont iszogattunk és sikerült többet innom a kelletenel. Hülyén viselkedtem.

Azt mondta nem haragszik, aztán ma leszidott. Nem azzal volt gond, amit mondott, hanem az előadásmóddal.

Ma egész jól indult a nap, filmeztunk, szerettem volna megnézni egy filmet, amit régen láttam.

Később felmerült, hogy mit csináljunk.

Őt nagyon érdeklik a tudományos dolgok, engem sajnos kevésbé. Mondta, hogy ő ilyen jellegű videókat szeretne nézni. Nekem ehhez nem volt kedvem és tettem is egy megjegyzest, hogy nincs kedvem most ilyet nézni. Erre azt mondta, hogy akkor menjek haza vagy ahová akarok,minek vagyok még itt? Persze ezt csúnyabban fogalmazta meg, elég sértően.

Azt tudni kell, hogy anyam alkoholista és világ életemben szinte csak sértést kaptam tőle, nagyon tud fájni ha valaki csúnyán beszél velem. Ebből a baratomból pedig nem néztem ki.

Felhozta, hogy mindig azt kell csinálni, amit én akarok, mert tegnap is ott voltunk ahová én menni szerettem volna. Nekem ez is rosszul esett, mert készültem tényleg meglepivel, szerettem volna, hogy jól érezze magát,és azthittem szívesen jön, de ezen kijelentéséből az jön le, mintha úgy élné meg, hogy szívességet tett volna nekem.

Nincs rendes netem otthon, csak mobilnet, nem tudok filmeket nézni, ezért szerettem volna, ha olyasmit nézünk ami érdekel is. Amúgy tudok alkalmazkodni ilyen téren, a vasember se érdekel pl, mégis megneztem.

Csak úgy voltam vele, hogy amikor nem vagyok itt nyugodtan nézheti a tudományos videókat.

Kérdezte tőlem, hogy mit csináljunk, mondtam h milyen filmeket néznék, de azt ő nem.

Nem úgy gondoltam, hogy ez legyen mindig így és legyen mindig az, amit én szeretnék.. De meg se tudnám mondani mikor néztem utoljára filmet.

Én úgy gondolom, hogy ez kis dolog, semmi értelme túlreagálni és ezen veszekedni.

Az elmúlt hetekben is annyi volt a program ( a tegnapot leszámítva) , hogy a lakásban voltunk (tegnapot leszámítva), videoklipeket v tudományos videókat néztunk többnyire.

Szerettem volna rendesen közös programokat, de nem tudom erőltetni.

Nagyon fáj, hogy ilyet mondott, hogy minek vagyok még itt? Csak mert épp nem volt kedvem tudománnyal foglalkozni.

Öngyilkossági gondolatai vannak eleg gyakran, igyekszem éreztetni, hogy fontos nekem, meghallgatni, szeretném h tudja h számíthat rám..

Viszont úgy érzem, bármit teszek az kevés.

Fájna megszakítani vele a kapcsolatot, de nagyon bánt, hogy ilyen könnyen elküld melegebb eghajlatra..

:(((((


2016. júl. 10. 20:58
 1/2 BlackLove ***** válasza:

Húha! Szerintem van kis pszichés problémája.

Ajánlanék egy könyvet (fent van neten, pdf-ben, letudod tölteni telefonra is) ami hasonlít a történetedhez, a címe: Meredith Walters: Utánad a sötétbe . Olvasd el, érdekes, tanulságos,fiatalos :)

Amit mondani tudnék, hogy ezek szerint nagyon indulatos, könnyen változik a hangulata, ami egy betegségre is utalhat, nem mondom, hogy félj tőle, de légy óvatos! :)

2016. júl. 10. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
Kívülállóként nézve undorító, ahogy viselkedik veled. Én nem bírnám és már régen otthagytam volna. Persze ez a te döntésed. Szerintem mondd el neki, hogy téged mennyire bántanak ezek a dolgok és próbáljátok meg megbeszélni.
2016. júl. 10. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!