Szeretnék barátságot, de nincs kedvem-energiám ismerkedéshez?

Bocsi, hosszú lesz :D

"lelkizni-vitázni-ötletelni-beszélgetni-nevetni-vidámkodni-stb.."

De, szerintem igenis attól lesz egy kapcsolat teljes, ha a másik féllel pl tudsz lelkizni - mindent megbeszélni. Minek örülsz, mi bánt, mivel vagy elégedetlen, stb. Akár "triviálisnak" tűnő dolgokról is, pl. hogy a munkahelyeden eleged van az emberekből. Vagy, hogy úgy gondolod, a világnak nem így kéne működnie. A másik fél - legalábbis az én értelmezésem szerint így kéne lennie - azért van veled, mert kíváncsi rád, minden kis mozzanatodra, miért vagy szomorú, mi tesz boldoggá, kíváncsi hogy látod a dolgokat. Azért, mert pl. valamihez nem ért, amihez te igen, nyitott rá, hogy megismerje amit szeretsz, hiszen ezzel ismer meg téged is jobban. Vitázni - pontosan, nem kell, hogy egyetértsetek mindenben, ha valamivel kapcsolatban nem vagytok egy véleményen - meg akarod ismerni a másik nézőpontját, elfogadni, anélkül, hogy te meg akarnád győzni a tiédről. Világot érintő, mély kérdésekről, vagy az élet bármilyen területén felbukkanó dolgokról. Ötletelni - de, ezt is meg kéne élni egy kapcsolatban, közös célokat kitűzni, közös feladatokat, amiket együtt hajtotok végre, és ezáltal erősítitek meg és elmélyítitek a kapcsolatotokat, a kapcsolatba vetett bizalmatokat. Nevetni, vidámkodni - Ezt persze több emberrel csinálhatod, de ezt anélkül, hogy szelektálnál, nem fog menni. Az ismerkedésbe energiát kell fektetni. Nem fog senki bekopogtatni az ajtódon, és bejelenteni, hogy "heló, valaki azt mondta, hogy mi összeillünk és sok jó percet fogunk még egymásnak szerezni az életben, szóval itt vagyok". Ki kell mozdulni, és mindenkihez úgy állni, hogy tanulhatsz tőle valamit. Ne döntsd el a kapcsolat elején, hogy lehet, hogy ennek semmi értelme nem lesz. Nem kell jó benyomást kelteni, csak add önmagad, akár tetszik az a másiknak, akár nem - ami amúgy tudom, hogy nehéz, mert nekem sem megy mindig. Van, hogy emlékeztetnem kell magam, hogy a világon még rengeteg ember van, és aki szeret, az így is úgyis szeretni fog. Ha az elején megjátszom magam, később úgyis kiderül, úgyhogy semmi értelme. Új ismeretség kialakításakor próbálok úgy viselkedni, mintha már ezer éve ismerném azt az embert, úgy is beszélek vele. Mintha csak a jót látnám benne. Lehet nem tudatosan, de viszonozni fogja. Normális kapcsolatoknál nem kell erőlködni a jó benyomáson, mert a jó benyomás jön magától. Mert valakinek ez szimpatikus, valakinek az. Pl ha egy normális felfogású nőt előreengedsz az ajtóban, megköszöni, hogy előreengedted és udvariasnak fog találni, a szemében máris jó benyomást keltettél. Ellenben ez a nő olyan is lehet, aki felháborodik ezen, hogy előreengedted, mert hát a nők és férfiak egyenrangúak, miért engeded őt előre? Felháborodik a megkülönböztetésen, amivel egyébként jót akartál, viszont az ő szemében már nem keltettél jó benyomást.

Azt az elvet vallom, hogy először mindenképpen érdemes kedvesnek lenni, úgy viselkedni, mintha 100%-ig belevetném a bizalmat a kapcsolatba (amit persze nem tudok biztosra, hogy megtehetem-e, mivel nem ismerem annyira az embert), hiszen később még meggondolhatom magam, hogy hát, ez mégsem olyan. Viszont ha fordítva cselekszem, hülyén fog lejönni a másiknak, és akkor ő lesz az, aki inkább hanyagol már, mert ő is csak a havert látja bennem, és megmaradunk a sekélyes szinten. Pedig, ha "megelőlegeztem" volna a bizalmat, lehet máris másképp állt volna hozzám.

Szerintem a kölcsönös egymás iránti érdeklődésből tudod meg leghamarabb, hogy egy emberrel egy hullámhosszon vagytok-e vagy sem. Ha pl. azt veszed észre, hogy te folyton meghallgatsz mindenkit, de ha te szólalsz meg, nem figyel rád a másik, akkor azt hagyd. Vagy ha többször elhívsz valakit valahová, pl. a kedvenc csapatod meccseire, és többször visszautasít, azzal sem érdemes tovább foglalkozni. Úgy tesztelheted le ezt, hogy érdeklődést mutatsz iránta, és ha viszonozza akkor ő a te embered. Erre nem kell feltétlenül több hetet/hónapot várni.