Lehetek a barátja? 19/l

Júniusban ismertem meg, nem tudom hogyan de beszélgetni kezdtünk,elvoltunk. Majd jött egy vízválasztó, júliusban egy részeg este részegként egymásnak estünk. Szétszedtük a házat, olyan volt az az este,hogy még most is beleremegek. Majd jött a másnap, a felismerés,a döbbenet és a közös nevetés. Kinevettük magunkat. Eltelt pár nap és jött az ismétlés,immár józanul, és igen józanul is fenomenális. Majd egyre sűrítettük a találkozásainkat. Először két naponta volt az ismétlés majd a hetek elteltével napi rendszerességgel jutattuk egymást a csúcsra. Elválaszthatatlanok lettünk testileg, még ha a lelkünk másért is kiáltott. Mivel nekem volt más, aki a lelkemet kapta meg. Igen, két ember birtokolt, egy a testemet, egy a lelkemet. Nem tudtam egynek odaadni mind a kettőt, talán mert féltem, rettegtem attól,hogy ha lelép akkor visz mindent, a testemet, a lelkemet. Így folytattam ezt a kettős életet. Nem sokáig bírtam majd a testi jót választottam, ezzel a lelkemet megöltem. A lelki fájdalmamat a testivel pótoltam. Ment is egy darabig, de aztán bekövetkezett az, amitől féltem, megkaparintotta a lelkemet. Övé lettem. És igen, neki nem kellett, nem tudta befogadni. A lelkembe ekkor döftem a legnagyobbat, meghalt. Játszani kezdtem, színlelni ,hogy ez semmi. De nem volt semmi, megsemmisültem, ekkor már a testi jó se volt kielégítő. Remegett a lelkem meg a testem is, mind a kettő más miatt. A testemet az orgazmus húzta össze akaratlanul, a lelkemet a fájdalom, a düh. Düh,hogy nem vagyok neki elég jó, nem kellek neki. Fájt. De folytattam. hetekkel később eljutottam egy másik pontra. Azt hiszem az elfogadás volt az, de tévedtem,ismét. Nem elfogadás ,hanem beletörődés volt az a mumus. Felfogtam, hogy bármennyire is ragaszkodom hozzá akkor se lesz az enyém. Túllendültem ezen is és visszatértem. újra jó volt minden, a szemembe egy baráttá változott. Mindent együtt csináltunk,mindig együtt voltunk,egymás nélkül nem mozdultunk. Számíthattam rá,ahogy ő is rám. Az életem egyik legfontosabb emberévé vált. Teltek a napok és eltűntem. 2400km állt közénk, próbáltam elfeledni, de olyan embert nem lehet ,aki ennyit tett azért ,hogy felejthetetlen legyen. Majd beállt egy rendszer, a napi több órás telefonálgatás, az egész napos chatelés és a skypolás. Egyre jobban erősödött bennem az,hogy nem akarom elveszíteni. Mindig az életembe akarom tudni. A testi jót is fel kellett függesztenünk egy időre, de megérte ,mert most lelkileg lett jó. Úgy érzem jó úton haladok, a boldogság egyik fontos összetevője a szeretet és az olyan emberek barátsága ,akik jobbá tesznek. És ő jobbá tett, megváltoztatott. Sokat köszönhetek neki, új embert faragott belőlem. És ha nem is lesz több köztünk soha én akkor is vele akarok lenni,mint barát,mint támogatója,mint a társa. Társa a hülyeségekben, a spontán dolgokban, az életben. Egyszerűen a barátja.