Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Végre lett egy csodás lány...

Végre lett egy csodás lány barátom, de már úgy tűnik, ő is szórakozik velem. Mi a véleményetek?

Figyelt kérdés
Karácsonykor ráírtam egy lányra más témában, aztán elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy elképesztően hasonlítunk, érdeklődési köreink és világnézetünk is ugyanolyan. Sőt, a sorsunk is, mindketten elvesztettük a régi barátainkat, stb. Mivel mindkettőnknek alig volt szabadideje, esténként chateltünk, viszont azt minden este. Annyira egyformák vagyunk, hogy még verset is írtam neki. Örültem, hogy végre egy normális lányt találtam, akinek olyan a gondolkodásmódja, mint nekem. Mondta, hogy örökre a barátom marad, ilyenek. Többször akart találkozni, de lefújta, hogy kevés idő lenne, stb. Tegnap volt a sulijában diákdiri, egy hónapja megbeszéltük, hogy elmegyek és találkozunk. Erre tegnap este mondja, hogy ötlete sincs, hol talizzunk, mert "több, mint 1500-an" lesznek az aulában. Ekkor jöttem rá, hogy már ő is szórakozik velem. Ha tényleg akarna találkozni, ilyen nem okozna gondot. Láttam is ott, a barátjával ment, (aki szintén normális, jó ember). De nem is ez a gond, hanem hogy még arra se képes, hogy ezt elmondja, h mégse velem megy, helyette kitalál batári nagy hülyeségeket kifogásként, és feltételezi, hogy nem bukik le. Mellesleg nevetséges, h 3 hónapja ismerjük egymást, de még egyszer se sikerült összehoznunk találkozót.

2017. márc. 19. 16:32
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:

De megbízik bennem, mert nagyon személyes dolgokat tudok róla, lelki társa "voltam", mikor mellettem csak a barátjára számíthatott.


Másnak ismertem meg. Őszintének. Nem gondoltam volna, hogy ha egyszer nem velem akar menni, még arra se képes, hogy ezt elmondja és ilyen hülyeségeket kever össze-vissza. Azóta fel se mentem Messenger-re, nem volt kedvem vele beszélgetni, de számon fogom ezt kérni.


Mi a véleményetek? Túlreagálom?


16/f és 18/l

2017. márc. 19. 16:35
 2/21 A kérdező kommentje:
Meg már sokszor mondta, hogy találkozzunk, tegnap ide került volna a sor, még el is mentek mellettem. Nem tudom, megismert-e, de nem igaz, hogy ha már elmentem, egy pár szót nem lehet beszélni.
2017. márc. 19. 16:38
 3/21 anonim ***** válasza:
76%

Fogjuk rá, hogy túl reagálod.

Lehet más dolog miatt nem akar találkozni, aggódik, stresszel valamin. Én is egy lány ismerősömmel találkozást beszéltem meg, de nagyon félénk lett, képet se mer küldeni magáról mert annyira aggódik hogy csúnyának látom.

Mondd meg hogy legyen őszinte, mert látod rajta hogy nem akar találkozni, miért hazudik.

2017. márc. 19. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
75%

Valószínűleg a barátja féltékeny, ezért azt mondta neki, hogy ne beszéljen veled.

Sajnos nagyon ritka a fiú-lány barátság.

2017. márc. 19. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
Ő küldött nekem sok képet magáról, elment kirándulni, ott is lefényképezte magát, stb. Közvetlenek vagyunk egymáshoz, ezért se értem, hogy miért nem mondja meg őszintén, mi a helyzet.
2017. márc. 19. 16:41
 6/21 A kérdező kommentje:
Párkapcsolati problémáiban is én nyugtatom, bár ahogy ő leírta a barátját, nem hinném, hogy féltékenykedős típus.
2017. márc. 19. 16:43
 7/21 anonim ***** válasza:
92%

"Mellesleg nevetséges, h 3 hónapja ismerjük egymást, de még egyszer se sikerült összehoznunk találkozót."


Az szintén nevetséges, hogy 3 hónap után verset írsz neki, és legjobb barátodnak gondolod.. Bocs, de nekem tipikus piócának tűnsz, olyan embernek, aki nem hagyja, hogy a másik levegőt vegyen nélküle.

2017. márc. 19. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%

6: Más ötletem nincs, ez tűnik a legvalószínűbbnek.

Hidd el, egy rendes, jó ember is lehet féltékeny.

2017. márc. 19. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

#7-es, mellesleg a verset még karácsonykor írtam neki, és ő is legjobb barátnak gondol engem, mivel neki se nagyon van igaz barátja.


Azért ijedtem meg, mert volt már, hogy így kezdődött, az, hogy átvertek.

2017. márc. 19. 16:49
 10/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem meg pont ez a baj, hogy nagyon ragaszkodsz, és ezért pattintanak le. Évek kellenek ahhoz, hogy valakit igaz barátodnak mondhass. Három hónap alatt, független attól mennyit beszéltetek/írtatok egymásnak.. még nem ismered.
2017. márc. 19. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!