Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Milyen ismeretség ez?

Milyen ismeretség ez?

Figyelt kérdés

Barát vagyok egy fiúval steam-en. 22 éves vagyok, ő 11. Körülbelül 4 éve ismerem, minden nap beszélgetünk. Persze angolul, mert ő angol. Én pedig jól beszélem, vettem a fáradságot és önerőből is tanultam. Egyébként itt az érettségi az én nyakamon is, sok más tantárgyat is tanulok.


Ennek az angol srácnak van egy másik barátja is, aki szintén 11 éves, és az angol barátom meghívott engem játszani, ahol ez az ominózus magyar gyerek is részt vett.


Mondtam magamban, de jó hárman vagyunk, csapatmunka. Én nem rég bejelöltem ezt a srácot, tudom hány éves, de megkérdeztem tőle - tehát magyarul egy beszélgetést szerettem volna elkezdeni. A srác a válaszaival jah-val, igen-nel, aha-val tisztelt meg, amikor többsoros kérdéseket tettem fel és én is felajánlottam az angol tudásomat. Tehát például angolt tanulunk, ő ötödikes, én most érettségizem 22 évesen, nem sok korkülönbség van végül is, iskolások vagyunk. Ilyenkor az angol barátomra gondoltam, hogy hogy a fenébe tudott megismerkedni egy ilyen no. OK. Yes - kétszavas emberrel. Még egy barátság sem alakulhat ki. Most mondjátok, és kedvenc tantárgytól kezdve mindent kérdeztem, természetesen ameddig az illem megkívánja. Volt szerencsétek valaha hasonló robot-emberhez?



2017. jún. 5. 19:18
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
62%

hát ez egy fura ismertség?:D

te 22 évesen mit foglalkozol 11 éves gyerekkel? :D meg hogyhogy 22 évesen érettségizel??

2017. jún. 5. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Mert esti tagozatra járok. Szeretem a valve játékokat. Én jó szándékból szerettem volna ismerkedni egy emberrel, aki közös ismerős. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy baj.


Egyébként azért érettségizek most, mert amikor nappali tagozatos voltam, akkor nem jártam be. Megbuktattak, és csak később jött számomra a felismerés, hogy milyen buta voltam. Így esti tagozaton tanulok.

2017. jún. 5. 19:57
 3/11 anonim ***** válasza:
51%
Az a fura, hogy 11 évvel fiatalabbakkal barátkozol...
2017. jún. 5. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Az egy tény, hogy amikor fellépek egy szerverre, letiltanak. Aztán visszalépek, nem hiszik el, hogy 22 vagyok. Mert ki az az elmebeteg, aki 22 évesen játszik egy 98-ban kiadott játékkal. De, ha szeretem a játékot, akkor találkozok emberekkel, akikkel az ember jól elcseveg. Viszont, ha már ideje ismersz egy embert, és meghív egy közös játékra - elfogadod és ott egy harmadik fél, akit nem ismersz, akkor a játék után minimum illik egy hello-t írni.
2017. jún. 5. 20:08
 5/11 anonim ***** válasza:
0%
Te egy igazi creep vagy. Nem csodálom hogy nem akarnak veled beszélni.
2017. jún. 5. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
Az mi? Jól hangzik, szeretem a radio head-et.
2017. jún. 5. 20:26
 7/11 A kérdező kommentje:
Egyébként nem értem. Az első kérdésem az, hogy mennyi idő vagy. Levágja, hogy 11. Rendben, én 22 vagyok. Ha ez szar, akkor nem is folytatná a beszélgetést. Van egy 29 éves barátom is, akivel szoktam beszélgetni, ugyanígy volt. Olyan jó kapcsolatba kerültem vele, hogy amikor a barátnőm baszakodott velem (direkt elhagyogatott) (tesztelgetett), teljesen jó tanácsokat adott. A mai napig valvézünk, TF2-zünk. Szerintem hülyeség ez a kor... lehet, hogy félreérthető, de hát most beszéltem ezzel a kis 11 éves brit gyerekkel is, szakítsam meg a kapcsolatot? Még az apja is meg van a barátlistámon. (Tök jó fej) Egyszerűen disszociatív vagyok szerintem, bár én már sok mindenen elgondolkoztam.
2017. jún. 5. 20:35
 8/11 anonim ***** válasza:
Ő egy 11 éves gyerek, te egy 22 éves felnőtt ember vagy, az ő szemében talán öreg is. Nem csoda, hogy távolságtartó. Az se kizárt, hogy a szülei felkészítették, hogy legyen óvatos a neten a nagyon közvetlen felnőttekkel, mert nem mindegyik jó szándékkal közeledik.
2017. jún. 5. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:
Ez teljesen érthető, utolsó. Akkor én ezt hanyagolom. Jó, hogy megkérdeztem, nem hittem volna, hogy válasz fogok kapni. Elvégre ki az az elvetemült, aki "játszik" - számítógépen. Akkor én ezt hanyagolom. Értelme semmi.
2017. jún. 5. 20:43
 10/11 anonim ***** válasza:

Lehet, hogy ő játszani akart, nem beszélgetni.

Játék közben én pl nem is válaszolok senkinek se. Ha valakinek szófosása van azt le is szoktam tiltani. Zavaró a sok beszéd.

Ha játékon kívül volt ilyen, akkor valószínűleg nem akar ismerkedni.

2017. jún. 6. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!