Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek barát az ilyen?

Szerintetek barát az ilyen?

Figyelt kérdés
Van egy régi ismerősöm, akiről azt hittem, hogy a barátom, de ez pár dolog miatt az utóbbi időben megkérdőjeleződött és ebből volt már vitánk is. Csak elmondok pár dolgot, ami miatt bizonytalan vagyok. Ő sohasem hívna fel, pedig tudja a számom, és van, amikor fel se veszi a telefont, amikor én hívom, utána pedig vissza se hív (egy héten egyszer, ha telón beszélünk). Amikor édesanyám stroke-kal kórházba került, meg se kérdezte,hogy segíthet-e valamiben, amikor ezt felhoztam, azzal védekezett, hogy úgyse tudott volna miben segíteni (nagyon magam alatt voltam, a lelki támogatás is jól esett volna). A múltkor kimentünk szurkolni a Margitszigetre, ahol tíz perc után otthagyott egy órára, hogy ő nem bírja ezt a zajt, hiába kértem, hogy maradjon (én a barátomat sohasem hagynám egyedül). Mostanában meg az a rögeszméje, hogy 3 év munkaviszony után vezető akar lenni a munkahelyén, és szerinte erre csak ő alkalmas egyedül, és mikor azt mondtam, hogy ez nagyképűség, még ő sértődött meg. Különben egy rendes ember, de az utóbbi időben a személyisége egyre negatívabb irányba fordul és nem képes belátni ezt, inkább azt mondja, hogy én egy lúzer vagyok, aki irigy vagyok és kisebbrendűségi komplexusom van az irányában. Nekem viszont ez esik rosszul, mert az irigység mindig távol állt tőlem, viszont a nagyképű embereket sohasem kedveltem. Az elmondottak alapján hogy látjátok ezt a dolgot?

2017. júl. 22. 10:30
 1/2 anonim ***** válasza:

Tapasztaltam hogy nem nagy élmény egy ilyen ember közelében lenni, ha akarsz segíteni rajta, ha nem.

Miután a vesztébe megy, hasonlóan fog viselkedni, mint régebben.

"Remind yourself that overconfidence is a slow and insidious killer."

2017. júl. 22. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
A barátság ugyanolyan társas játék, mint a párkapcsolat. Neked is fel kell nőni hozzá, meg a másik félnek is. Az érés nem mindenkinél azonos időben zajlik. Előfordul, hogy valamelyik fél lemarad. Ilyenkor óhatatlanul eltávolodnak egymástól a barátok is.
2017. júl. 23. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!