Egyoldalú barátság?

Van egy ismerősöm, akit a facebook-ról ismerek már vagy öt éve. Az eltelt időszakban mindig mellette álltam, támogattam. A viselkedése akkor változott meg, amikor projektmenedzser lett egy multicégnél. Azt mondta kevesebbszer fogunk találkozni, amit furcsálltam, mivel heti egy találkozásnál nem volt sűrűbb az alkalmi beszélgetésünk. Aztán telt-múlt az idő, kérte, hogy a közös képeket vegyem le a facebook-ról, mert nem néz ki jól rajtuk, aztán nem állt közös fotóra, mondván nem érzi szükségét annak. Én segítettem neki a költözködésben, bútort szereltem neki éjfélekig ingyen, hazahoztam vidékről, de programokra egyszer se hívott meg, csak ha már nem ment vele senki, persze én akkor is elmentem. Legutóbb a vizes vébére hívtam el, ahol a szurkolói zónában röpke negyven percre magamra hagyott, mondván zavarja a zaj, aztán visszajött mintha nem történt volna semmi. Van hogy hívom és még csak fel se veszi a telefont, aztán vissza se hív. És ráadásul felállította a sikeres ember mércéjét, aminek én nem felelek meg, és ez annyira frusztrált, hogy értéktelen szarnak éreztem magam hozzá képest. Ráadásul sokszor mondta, hogy rajta kívül nincs cégvezetésre alkalmas ember. Én nem vagyok vezető és nem is akarok az lenni, tehát egy motiválatlan tuskó vagyok a szemében. A viselkedése egészen odáig vezetett, hogy a múltkor ingerülten nagyképűnek neveztem (igaz csúnya szavakat is használtam), ő meg utána egyből letiltott az ismerősei közül. Azóta se hajlandó beszélni velem. Most már egyre jobban meg vagyok bizonyosodva arról, hogy ez csak egyoldalú barátság volt a részéről, amiben tőlem megerősítést várt a sajátos elképzeléseihez, és mivel nem kapta meg, már nem számítok neki semmit. Ti mit gondoltok erről a helyzetről?