Vannak barátok akik azért nem kísérnek végig utunkon, mert idővel más emberek leszünk?

Kb 15 fős gyerekkori bandánkból amiben mindenki mindenki legjobb haverja volt, 35éves korunkra 2en maradtunk... mi is teljesen eltérő személyiségek vagyunk a hét nagy részében, de minden szombaton pár órára egy sör mellett újra kamaszgyerekek vagyunk.

Többiek viszont nagyon kikoptak, némelyiket már elviselni nem tudom... van aki mást sem csinál mint a munkájáról beszél, másik meg a gyerekeiről... és van neki már 4...

Nem azt mondom nekem is van, de nem tudnék 0-24 ben róla fecsegni...

Ha csak az egyik ember megváltozik két ember viszonyában, már az bőven elég ahhoz, hogy megváltozzon a viszonyuk, - adott esetben rámenjen a barátságuk a dologra. Nekem hosszú éveken keresztül volt egy, a végsőkig igaznak hitt barátom. Nap mint nap találkoztunk. Munka után eljött hozzám, soha nem jött üres kézzel, de ha mégis, akkor elmentünk és megvettük, amire szükségünk volt, - ami többnyire cigaretta és/vagy alkohol volt. Jól elvoltunk ebben a tetszhalotti állapotunkban, mignem meg nem házasodott a volt barátom. Lényegében ezzel vége is nagyjából a történetnek, mert a felesége addig kombinált, mérgesítette a hangulatot, hogy még arra is volt példa, hogy előttem lenyomott egy olyan sallert a feleségének a barátom, hogy úgy kellett felpofozgatni, éleszteni a nőt.

Összeköltöztek. Jött a gyerek is. Néha fel-felkerestem a munkahelyén a srácot, de már akkor voltak jelei annak, hogy ennek a barátságnak bizony vége. Aztán az végképp betette a kaput, amikor mind a dohányzást, mind az alkoholfogyasztást befejeztem, - ezzel végérvényesen véget ért a barátság. A "pont az i-re" az volt, hogy az utolsó, barátom meglátogatására tett kísérlet alkalmával a volt barátom nem túl szociálisan érzékeny anyukája kerek perec megmondta, hogy nem akar többé meglátni a fia társaságában, - ne menjek oda, - holott semmi rosszat nem akartam senkinek. - Sem alkalmatlankodni nem akartam, sem elhívni magammal a volt barátomat, de még csak italt sem vittem a házhoz, hogy nehogy azt kapjam meg, hogy zülleszteni akarom a srácot, - egyszerűen csak beszélgetni szerettem volna vele arról (egy 10- 15 perces időintervallumban), hogy miként mennek a dolgai.

Szerintem semmi rendkívüli nem volt ebben, - nem egy műszakot akartam náluk hemperegni!

Nehezen, de leesett, hogy mi lényegében szeszcimborák voltunk, - semmi több!

Így jártam!