Ti hány emberben csalódtatok már? Hogyan lehet átvészelni? Kort is írjatok, légyszi.

Kérdés, mit nevezel csalódásnak.

Csalódhatsz egy emberben úgy, hogy

- másképp viselkedik, mint ahogy magát mutatta megismerkedésetekkor

- és úgy is, hogy nem a te elvárásais szerint cselekszik, másképp viselkedik, mint ahogy te elvárod tőle.

.

Az első esetben az illető képmutatásáról, a másodikban a te alaptalan elvárásodról kell beszélni.

Mindkét esetbeli csalódás rosszuleshet, fájhat neked, ám a második esetben te magad idézted azt elő.

Egy emberben csalódtam eddig igazán, de betudom annak, hogy rossz emberismerő vagyok. Szóval magamban csalódtam, amiért nem vettem észre, hogy annak az embernek olyan tulajdonságai vannak, amiért csalódtam benne.

Kisebb csalódásom persze több volt, de egyik sem rázott meg igazán, még a legnagyobb sem, az csak rosszul esett és elszomorított. Nem török össze ilyentől, talán azért, mert minden helyzetet próbálok a másik ember szemszögéből is átgondolni, és hozzáveszem azt is, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. A csalódás oka általában soha nem egy pillanat, hanem sok dolog összessége, és általában azzal kezdődik, hogy nem vagyunk elég őszinték egymáshoz. Ez pedig mindig kettőn áll.

35/F.

Csak egy emberben csalódtam. Nem viselt meg egyáltalán...valahogy arra számítottam hogy mennyire fog ez fájni nekem. De nem fájt egyáltalán. Valahogy kellemes is volt megszabadulni tőle. Már hónapok óta nem beszélek vele, az édesanyámról van szó.

15/L

Eddig mindenkiben csalódtam, akit megismertem családon kívül, bár belül is fateromban. Hát ez van.

18/F

Néhányon még most sem léptem túl.

Szinte minden barátnőmben, mert teljesen félreismertem őket.

Mikor épp minden jó volt, vagy nekik volt problémájuk, kerestek, nem is tudom, hány napot, hetet töltöttem azzal, hogy próbáltam kihúzni őket a szaról (párkapcsolat, szerelmi bánat), vagy csak meghallgattam.

Aztán, mikor nekem lett volna szükségem támogatásra, megkaptam, hogy én vagyok az idióta, és nőjek fel, ne hisztizzek a semmin (hmmm, majdnem híd alá kerültem, mert a kezdettől fúró és irigy mostohaanyám megunta hogy ott élek, kitett, apa meg bólogatott hozzá) de ez tényleg semmi), és miután kioktattak, eltűntek az életemből.

Egy darabig bántott, de még inkább, hogy hogy lehettem ilyen hülye, hogy bíztam bennük.

Ennek két éve, azóta nem bonyolódok komolyan baráti kapcsolatba senkivel.

A páromban megbízhatok, ő őszinte, és mellettem állt, mikor azt sem tudtam, ki vagyok, és én is támogatom őt mindenben, de többet senki ne várjon tőlem.