Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogy dolgozzam fel a barátnőm...

Hogy dolgozzam fel a barátnőm elvesztését?

Figyelt kérdés

Sosem volt még olyan jó barátnőm mint ő, akivel tényleg mindent meg tudtam beszélni. Együtt röhögtünk, sírtunk mindig, és tényleg nagyon jó barátság volt a milyenk.

Viszont egy ideje már kevesebbet beszélünk, függetlenül attól, hogy osztálytársak vagyunk, kb semmit nem mond el. Én mindent megosztok vele, ő viszont kb semmit velem. Múltkor is csak véletlenül tudtam meg, hogy amúgy van egy srác akivel randizik, ami sz.rul esett eléggé, mert fordított esetben ő lenne az első akinek ezt elmondanám. Plusz kialakított magának most egy új baráti kört (amivel alapvetően nem lenne semmi baj), és állandóan velük megy kocsmázni meg stb, amikor pedig én is csatlakoznék, látszik rajta, hogy nem szívesen mond igent (szóval általában nem is megyek el). Meg pl tegnap hívtam, hogy menjünk el iszogatni, erre annyit mondott, hogy fáradt, viszont ha a másik csajszi hívja őt a baráti köréből, időponttól függetlenül igent mond (kicsit irigy is vagyok erre, meg azért ismerem őt annyira, hogy tudjam, ha tényleg van kedve, a leg irreálisabb időpontokban képes találkozni, olyankor, amikor józan ember aludna). Ezerszer volt már olyan, hogy én voltam fáradt, és mégis lementem vele, most meg akármikor hívom, mindig kitalál valamit. Volt olyan, hogy nekem nemet mondott, a többieknek meg igent, amit később megint mástól hallottam vissza. Tényleg fáj valamilyen szinten, hiszen az elmúlt két évben szinte testvérek voltunk.


Nyilván nem vagyok hülye, és leesett, hogy k..rvára nem akar velem lenni, de ez akkor is eléggé megvisel, ugyanis nehezen alakítok ki szoros barátságokat. Nem tudom, mit kezdjek ezzel, mert csak magamat hitegetem azzal, ha folyon elhiszem ezt a "fáradt vagyok" dumát. Most is elhívtam, és mint mindig, nemet mondott, és már elegem van abból, hogy ilyen hülye vagyok, hogy még mindig reménykedem. Tényleg megvisel, elég sokat sírok miatta, jó lenne, ha ezen túl tudnék lépni. Tanácsok?


18/L



2017. nov. 18. 20:47
 1/6 anonim ***** válasza:
92%
Lehet úgy tekinteni,hogy akkor az a barátnőd meghalt. Az ott már nem ő, mer mondjuk annyira megváltozott. De ha meghalt, akkor megboldogult, akkor pedig távozott az örök vadászmezőkre, ahol jól érzi magát. De te most viszont kapcsolatba nem tudsz lépni vele, de végülis elveszíteni se tudod sose, mert mindannyian annak a nagy egységnek a részei vagyunk. Kicsit kifacsart gondolatmenet, meg kifordított, meg abszurdnak is nevezhető talán, de gondoltam, ha már megjelent ez a gondolatsor, akkor már leírom, hátha mész vele valamire.
2017. nov. 18. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Engedd el szépen. Én három esélyt is adtam egy ilyen libának, mert miután lekoccolt és otthagyta az aktuális baráti társasága, mindig visszakönyörögte magát, mondván, most tényleg NAGYON megváltozott.

Hát, nem így lett, sőt. Egyre parasztabb módon kezdett viselkedni én meg szépen végleg kiadtam az útját. Még ő volt felháborodva. Pedig állati jó barátság volt vele az elején, csak valahol menet közben meghibbant.

Az első végül is jót írt, vedd úgy, hogy halott. Már nem az az ember, akinek megismerted és sosem lesz a kapcsolatotok sem a régi. Szóval technikailag akit ismertél, az halott.

2017. nov. 18. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Fogadd el a helyzetet, és máskor állatokban keresd a barátságot túlnyomórészt, illetve válassz szerényebb embert, aki nem odahúz amihez érdeke fűzi.


Szerencsére még gyerekek vagytok, tehát ebből kifolyólag úgy lemorzsolódnak az ilyen barátságnak hitt állapotok hogy észre sem veszi néhány tini.


Egy olyan embernek aki eljár otthonról, és ráadásul még 20 éves sincs, az akármelyik körmére talál havert/barátot. Hogy mennyi időre? Azt a sors eldönti.



Nekem is volt egy nagyon jó haverom, akivel először füveztünk együtt, rendőrségi ügyben is egymást védtük.

Aztán jött egy lehetőség számára, külföldi munka ráadásul a testvérei már kint várták a döntését.

Ő a hosszútávú opciót választotta, így itt hagyott mindent.


Külön utakon járunk, én úgy próbáltam megérteni és elfogadni hogy barátságból nem fog megélni az ember, és nem mindegy hogy dolgozok itthon 150-200ért vagy kint 800ért. Ez nem anyagiasság, csak az élethez pénz kell, és ahol igény van ott az sem elhanyagolható mennyi a keret.


Mára a viszonyunk megmaradt egy köszönésben, átformálta a kinti élet de nem is érdekel igazából, mert régen történt, és már azóta nekem is más felé húz az életem.

25F

2017. nov. 18. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Beszélj vele.

Hátha lesz annyi benne, hogy elmondja, mi történt.

Ha még erre se méltat, hagyd ott a fenébe, és próbálj meg új barátokat szerezni.

Ha elmégy "iszogatni", gond nélkül találhatsz szimpatikus embereket.

2017. nov. 19. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
majd kihevered, nyugi, el fog múlni. sírd ki magad, dühöngj, aztán majd lecsillapodsz. pár év múlva rájössz, hogy nem is volt az akkora barátság, hiszen akkor ő nem fordított volna neked hátat és másként fogod látni a csajt.
2017. nov. 20. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Na mi lett végül, kérdező?
2021. okt. 7. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!