Veletek már volt olyan, hogy annyira közel kerültetek a legjobb barátotokhoz, hogy a végén már rosszul éreztétek magatokat és csak vergődtetek a kapcsolatban?
Nem is tudom, hogyan tudnám ezt pontosan megfogalmazni, velem ez most fordult elő először. Van egy nagyon jó barátom, már kiskorom óta ismerem, de csak pár éve lettünk igazán jóban. Annyira jóban vagyunk, hogy minden nap beszélünk, rengeteg dologban hasonlítunk, rengeteg témában egyet értünk, összességében nagyon összeillünk. Vannak közös dolgaink, ilyen kis titkok, amikről senki más nem tud, csak mi ketten. A lényeg az, hogy nagyon össze vagyunk nőve, de egy ideje úgy érzem, hogy ez... valahogy nem jó. Nagyon szeretem őt, és az egyik felem azt akarja, hogy minden gondolatát megossza velem és én is mindent meg akarok osztani vele, de közben néha olyan érzésem is van, hogy... egyszerűen nem akarok vele lenni és el akarom taszítani magamtól. Ez nincs mindig jelen, de néha szó szerint olyan érzésem van, hogy el akarom magamtól taszítani. Nagyon fura, és én magam sem értem, hogy miért van ez, kicsit ijesztő is. Egyik oldalról nagyon igényelném a szeretetét és a közelségét, a másikról pedig néha féltékeny leszek a többi barátjára, a nélkülem töltött életére, mindenre amiben nem vagyok benne és vele történik, és olyankor nagyon nincs kedvem vele beszélni. Azt még fontos hozzátennem, hogy nagyon ritkán tudunk csak találkozni személyesen, külön városban élünk, nem járunk egy suliba stb.
Szóval nektek már volt hasonló? Van tapasztalatotok ilyesmivel?
válasza:
válasza: válasza: válasza: válasza:Hát, két dolgot tudok elképzelni. Majd eldöntöd, van-e értelmük.
1) Vagy csak túl kevés más emberrel barátkozol, nincs elég elfoglaltságod. Ezt próbálod vele pótolni, és ezért bánt, hogy neki viszont rajtad kívül is van élete. Ez esetben keress hobbit, barátkozz össze új emberekkel.
2) Életemben egyszer akartam annyira valaki mellett lenni, hogy már azt kívántam, bár tűnne el a világról. Akkor egyetlen egyszer voltam szerelmes :D Ez esetben nem tudok tanácsot adni, de ha ez a helyzet, majd sokan mások megteszik helyettem.
válasza:Valószinüleg besokalltál úgymond.
Érdekes, de néha a barátság tényleg úgy működik, mint egy párkapcsolat. Ha sokat van/beszél egymással a két ember, akkor "ráunnak" egymásra. Kell a változatosság. Az eltaszítás érzésed valószinüleg tudatalattról jön, hiszen a tudatalattid úgy érzékeli, hogy ő nyomul rád és nem akar leszállni rólad, miközben gondolom ez egyáltalán nincs így.
Ha esetleg van még több (másmilyen stílusu) barátod, tölts velük több időt te is. Próbáld meg magaddal azt éreztetni, hogy nem az általad említett legjobb barátodtól függ az életed. Próbáld meg azt elérni, hogy ha neadjisten összevesznétek egy időre, akkor ne legyél rá utalva, hanem tudj akkor a többi barátoddal is hasonlóan jó kapcsolatban lenni, míg vele tart(ana) a rossz időszak. Így nem éreznéd magad kiszolgáltatva, ha felmerülne ilyesmi.
Magyarul ne egyedül ő legyen a támaszod, mert ez megöli a varázsát (a párkapcsolatokban is) a dolognak. Ha nincs "versengés" fenntartva, akkor elkényelmesedik a barátság és úgy fogod érezni, mint most is, hogy nincs rá szükséged (pedig legbelül tudod, hogy van).
Kösz az eddigi válaszokat.
Eredetileg élőben ismerkedtünk meg, nem is emlékszem az első találkozásunkra, olyan kicsik voltunk. Aztán mikor idősebb korunkban jobban egymásra találtunk, akkor neten is elkezdtük tartani a kapcsolatot, és az idő nagyrészében chaten beszélgettünk. Nagyjából félévente tudtunk személyesen is találkozni (talán annál azért kicsit gyakrabban), szóval néha kicsit fura élőben is látni, de ez nem akadályozta meg hogy rágyógyuljunk egymásra. A mi kacsolatunk inkább szellemi szinten nagyon mély, testileg nem érintkezünk valami gyakran.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!