Hogy tudnék kevésbé kötődni a "lelki társamhoz"? Mert úgy érzem ez egy kicsit már kezd átmenni nem normálisba.

Azért kötődöm annyira hozzá, mert lelkileg nagyon egy hullámhosszon vagyok vele. Igen, csak én vele, ő velem sajnos nem annyira, legalábbis sosem éreztem rajta ugyanezt.

Sajnos kicsit nehéz eset vagyok olyan szempontból, hogy általában unom az embereket, meg az unalmas témáikat, de vele tényleg jókat tudok beszélgetni, mélyebb gondolatokról, stb. Van egy közös hobbink, amit másokkal is meg tudok beszélni, de valahogy vele a legjobb, mindig azt érzem, hogy szellemileg hozzáadott valami pluszt az életemhez.

A baj csak az, hogy ritkán találkozunk, és ilyenkor úgy érzem, hogy túl sok személyes érzésemet rázúdítom, és talán ezzel ijesztem el. Vagy neki meg én vagyok unalmas, nem tudom.

Na, de igazából nem is ezt akarom taglalni, hanem tanácsot szeretnék kérni, hogy hogy érjem el azt, hogy ne ragaszkodjak hozzá ennyire? Sajnos ő nem ragaszkodik hozzám, nem vagyunk napi kapcsolatban, nekem meg már 1-2 hét után hiányzik, és nem akarom ezt érezni, mert nem kölcsönös. Neki nagyon sok barátja, ismerőse van, én meg tényleg csak azokkal szeretek beszélgetni, akivel van miről. (Nem ismerem a többi ismerősét, lehet, hogy ők is tök értelmes emberek, minden esetre nekem tényleg van az a nagyon szűk réteg, akivel élmény a beszélgetés, és inkább velük szeretek lenni, nem a többi felszínesebb haverommal.) Már kb. két éve tart ez, hogyha nem beszélünk, akkor hiányzik, és nem akarom mindig én keresni őt, mert sérti a büszkeségem, hogy én jobban kíváncsi vagyok rá, és nem is akarom azt az érzetet kelteni, hogy zaklatom őt.

Nekem is van egy ismerősöm, aki állandóan zaklat engem, és én még véletlenül sem szeretnék ilyen lenni az ő életében. (Bár az az ismerősöm csak panaszkodik nekem, és meg sem hallgat engem, nem egy kölcsönös baráti viszonyról van szó, szóval remélem, én ezen a szinten még nem vagyok.)

Próbáltam már másokkal is barátkozni, hogy úgymond "elfelejtsem" őt, van még rajta kívül három nagyon jó barátnőm, de nyilván minden ember más, és pótolhatatlan, tehát másokkal nem tudom őt elfeldtetni.

Kb. két éve ez megy, és tényleg elég rossz, hogy egy hét után hiányzik, és nem akarom keresni, mert nem akarom zaklatni. Aztán szépen lassan amíg nem beszélünk kezdem úgy érezni, hogy nem érdekel már annyira, de aztán felhív, hogy találkozzunk, én meg megyek, és aztán egy hét múlva megint hiányzik.

Már arra is gondoltam, hogy lelkileg többet érzek iránta, mint egy sima barát iránt, de mivel egyáltalán nem vonzódom hozzá, ezért én ezt a dolgot egyáltalán nem mosnám össze a szerelemmel.

Bocs, ha túl hosszú lett, de talán így tisztább a kép, bár tudom, ez az egész elég zavaros :D

(24/L)