Mondjam el neki az érzéseimet és adjaj még egy esélyt, vagy egyszerűen hagyjam a francba?

Előre szólo,hogy elég hosszú lesz,de szeretnék mindent kiírni magamból,meg a story is komplex. Kérlek,akinek van ideje,olvassa végig.

Szóval 14 éves lány vagyok, a legjobb barátnőm egy évvel fiatalabb,hetedikesek vagyunk,osztálytársak. Régen elég felszínes volt a barátságunk, aztán volt az osztályban egy nagy veszekedés ellene, mert már nem tűrtük a viselkedését, magányos volt,én megbocsátottam neki,így találtunk egymásra,meg főleg úgy,hogy együtt utáltuk az osztályunkból a tinir.bancokat xD Legjobb barátnők lettünk így ősszel, állandóan együtt lógtunk,nagy volt a bizalom,de látszott,hogy nagyon különbözőek vagyunk minden tekintetben, aminek sokszor hangot is adott,gondolom zavarta/zavarja: ő úgy mondja,én túl "tökéletes" vagyok hozzá képest,hogy én szépen eszek, megválogatom a szavaimat,mindig kedves vagyok,szerényebb típus,elég lányos, vékony (nem űzök sportot,de edzek és figyelek az étkezésre),szép,okos. Az utolsó kettő stimmel neki is, ő viszont kosarazik,ellenben van rajta felesleg (inkább a hasán), állandóan flegma,mindenkibe beleköt,lekezelően beszél. Az utóbbiak miatt volt a balhé,csak úgy tűnt,megváltozott. Tévedés ne essék,egyáltalán nem nézem le őt,tisztelem az eredményeiért stb. Éd egyáltalán nem tartom magam tökéletesnek,sőt.

Először egy idő után kezdett belémkötni,ha valami nem jó,de nagyon durva stílusban. Szóvá tettem,bocsánatot kért. Aztán amikor velem valami jó történik,leráz egy oké-val, nekem bezzeg tapsikolnom kell, ha kell bármilyen ügyben segítség, engem kell,hogy érdekeljen, minden tőlem telhetőt megteszek,hogy jó tanácsokat adjak,ha meg nekem lenne rá szükségem,legtöbbször vállat vonva letudja az egészet egy "te tudod"-dal.

Rendszeresen megaláz mások előtt,beállít idiótának,beszólogat,flegmán válaszol. Mindig kibeszél másokat. Már nem merek bízni se benne...lassan egy kedves mondata sincs senkihez,mindig benne van az irónia,lecseszés...

Mindig azt kell hallgassam,hogy ő bio-kémiára megy 9.-től,hogy neki mi kell majd,mert biosztanár lesz,persze ha tőlem kérdezik,és válaszolom,hogy filológiára megyek,látom a lenézést az arcában,hogy az gyenge (nagyon jó nyelvérzékem van,matek-info meg kilőve,mert közepesen megy csak,az anatómiai dolgoktól meg kiskorom óta elájulok, már vagy 30-szor fordult elő,kivizsgálásokon voltam,pszichológusoknál,de nem segített semmi, marad a figyelemelterelés). A említett fóbiámmal is lecikiz,leröhög,pedig tényleg nem tudok ellene tenni. Sokan voltak/vannak ilyenek a családunkban. Ha már itt tartunk, még azt is mondogatja,hogy milyen elcseszett családom van,mert sajnos sokat betegeskedünk (meg orvosi rendelő mellett lakunk,ez is beleszámít).

Ha másokkal beszélek, messzíről üvölti a nevem,hogy menjek már,aztán féltékenységből kipletykálja.Ha valamit nem értek órán mindenki előtt lecsesz,hogy nem lehetek ilyen hülye, állandóan kérkedik,ha megy valahova,bezzeg mi járjuk a világot állandóan,nem is merem mondani neki , ha megint megyünk pl Amerikába, mert egoista vagyok, mivel ők nem állnak annyira jól,pedig mi se vagyunk gazdagok, csak a szüleim jól bánnak a pénzzel (tudom,nagyképűen hangzik), de ha a szomszéd városban nem láttam azt a szobrot pl, béna vagyok.

Nagyon elegem van, ma is beszólt szüneten,hogy minek ismételek,merthogy szerinte nem lesz felelés,közben az egész osztály tanult a folyósón,mire ő is elővette a füzetet, erre én visszamondtam neki,hogy "na hova tanulsz?!" erre meg kiakadt. Eddig nem nagyon vágtam vissza,de nem bírom, persze akkor én vagyok a sz,r,de nekem mindent el kell tűrni,mert ő ilyen. Ha valaki az osztályból jár valakivel, rögtön leszólja,közben ő a fél osztállyal együtt volt, sőt, a volt legjobb barátnője háta mögött a pasijával összejött,majd dobta mindet,mert hogy a szülei nem engedik,és nem találkozhat nyilvánosan a barátjával,nehogy megtudják. De akkor meg minek kell tönkretenni mást előtte?? (Nekem még nem volt barátom)

Olyan szinten vagyok ma,hogy ha holnap mégegyszer beszól,kitálalok neki. Lenne más helyette,de azt is leszólja ő,ha beszélek vele -.-"

Már a többiek se értik,hogy tudom elviselni,kész idiótának tartom magam, de vannak jó pillanatai,viszont már nagyon ritka.

Szeretnék a sarkamra állni végre. Elegem van.

Mit tegyek? Már néha a sírás kerülget. Amúgy a mai incidens óta nem beszéltünk, azután csak két óránk volt úgyis.

Bocsi a hibákért,meghogy hosszú lett.

Szerintetek???