Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogy tudnék visszavágni...

Hogy tudnék visszavágni valahogy egy "barátnőmnek" aki borzasztóan viselkedik és elegem lett belőle?

Figyelt kérdés
Ezzel a lánnyal középiskolában lettünk osztálytársak. Két évig csak köszöntünk egymásnak, semmi több de ez nem is volt véletlen, hiszen abszolút semmi közös nincsen bennünk. Aztán egyszercsak azzal jött oda hozzám, hogy barátkozni szeretne. Furcsálltam, de nagyon, pontosan azért mert tudom, hogy olyan emberek között, akik ennyire különböznek nem igazán szövődhet jó barátság. Ezzel együtt, nem szerettem volna megbántani, így gondoltam adok ennek a barátságnak egy esélyt. Azóta azonban nagyon megbántam. Olyanok vagyunk mint ég és föld. Mind a belső tulajdonságainkat, mind az érdeklődési körünket tekintve. Mindig is voltak dolgok, amiket furcsálltam. Például, hogy mások előtt azt hirdeti, hogy mi legjobb barátnők vagyunk, ehhez képest csak akkor keres, ha nincs más, illetve ha valami baja van. Nem tudok vele semmi olyanról beszélni ami számomra érdekes, vagy fontos. Látom rajta olyankor hogy unja, nem érdekli. De bezzeg az jól esik neki ha megvigasztalom, vagy megoldom a problémáját mikor jön panaszkodni, mert csinált valami felelőtlen butaságot és megütötte a bokáját. Borzasztó szemtelen, pl nem szól ha át akar jönni, csak beállít, ha valaki mással vagyok de neki szüksége van valamire akkor közbeszól, átjön, nem veszi le a cipőjét, szétpakolja a cuccát, szemetel. Borzasztó trágár módon beszél, neveletlen, tiszteletlen, az sem tetszik, hogy a szüleimet tegezi. Azt már megszoktam, hogy a sajátjaival úgy beszél, ahogy én a kutyámmal sem beszélnék, de azt nem hogy az enyémekkel is így viselkedjen. Elvárja, hogy ha neki valami kell akkor én ugorjak, csak isten őrizz, hogy netán nekem kelljen valami mert ő akkor a kisujját sem mozdítaná. Az utóbbi időben mégrosszabbá vált még ennél is. Egy csomó dolgot csinált, amiket nem fogok most felsorolni, de nagyon rosszul estek. Az utolsóval viszont betelt a pohár. Születésnapom volt, de még csak annyit sem mondott, hogy boldog születésnapot. Tudom, csak egy dátum, de szerintem ha tényleg ennyire jóban vagyunk, ennyit megtehetne. Főleg, hogy én tortát sütöttem neki az övére... egy szó mint száz elegem lett belőle de nagyon. Szeretnék véget vetni ennek a barátságnak, mert már nem tudom tovább tűrni. De annyira mérges vagyok rá, hogy mostmár akármilyen gyerekesen is hangzik, az eredeti terv, hogy szépen mindezt elmondom neki, és elköszönök, nem elég. Valahogy szeretnék "visszavágni" is neki ezzel együtt. Hogy csináljam szerintetek?
2018. máj. 24. 18:36
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Hogy csináld anélkül, hogy te is olyan lennél, mint ő? Sehogy.


A legbölcsebb döntés az lenne, hogyha "visszavágás" nélkül megszüntetnéd ezt a kapcsolatot.

2018. máj. 24. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Ha nem akarsz olyan lenni mint ő, ne vágj vissza. Szerintem csak egyszerűen ne keresd a társaságát, ha megkérdezi tőled, hogy mi a bajod, akkor mondd el neki, de ne menj oda ezzel hozzá.
2018. máj. 24. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!