Miért nem értik meg, hogy nem akarok bulizni menni?

Régi baráti társaság vagyunk és én úgy érzem, hogy soha nem hanyagoltam el őket. A régebbi barátnőmmel már tizenéves barátság a másikkal csak pár éves.

A sztoriról annyit kell tudni, hogy anno azért barátkozunk össze annyira az új lánnyal mert a másik barátnőm eltűnt. Sokszor az utolsó pillanatban mondott le programot , hogy ne haragudjunk mert ezért vagy azért nem tud jönni. Mi mindig mondtuk neki, hogy semmi gond, megértjük pihenje ki magát ez meg az.

Én azt gondolom, hogy egy barát megérti ezeket a dolgokat, főleg hogy már felnőtt, értelmes emberek vagyunk. Amikor kijött a városba örültünk ha nem jött akkor sem dőlt össze a világ, mi mentünk a többiekkel.

Na most ez a barátnőm mostanában újra elkezdett többször kimászkálni a hétvégén , újra elmenne néha bulizni viszont én meg pont most jutottam el arra a szintre , hogy mivel újabban már 2 suliba járok munka mellett ezért úgy érzem, hogy szükségem van arra, hogy kipihenjem magam. Minden nap korán kell kelnem és nem szeretném ezt a sulit is úgy végig csinálni mint anno a másikat 15 évvel ezelőtt , hogy végigalszom az órákat. Ki is nőttem már ebből a bulikázásból, meg szeretném végre ha kipihenten jelenhetnék meg a programokon és nem másnaposkodással telne el a hétvége. Na és most ez a barátnőm nem érti meg és megsértődik hogy én nem megyek velük bulizni. Rettenetesen rosszul esik ez nekem...hatalmas csalódás , mivel én (mi a másik barátnőmmel mindig elnéztünk neki mindent) és az is bánt , hogy ez a másik barátnő sem áll ki mellettem pedig nagyon jól tudja , hogy az utóbbi 2 évben mindig számíthatott rám ha arról volt szó, hogy szeretne valamit csinálni.

Miért ilyenek?

Rossz barátnő vagyok attól, hogy éjfélkor már hazamegyek és nem csatlakozom hozzájuk bulizni?

Különben is maholnap 33 éves leszek, már teljesen más dolgok töltenek fel és az az igazság az elmúlt pár év arról szólt, hogy mindig azt néztem , hogy a többieknek mi a jó.

Kimentem/kimentünk a párommal a városba minden egyes hétvégén a vicc az hogy másfél év alatt 2-3 hétvégén kívül minden hétvégénket a barátokkal töltöttük és most nem kapunk megértést . Lassan családalapításban gondolkozunk és szeretnénk már végre kicsit többet kettesben lenni mert nem normális , hogy magunkat mindig félreraktuk , hogy azt tegyük amit a barátaink akarnak.

Miért nem kaphatok egy kis megértést én is?

Jól esik igen kimenni , találkozni velük és ki is megyek de egyszerűen reggelig nem akarok már bulizni egy diszkóban mert már egyáltalán nem tesz boldoggá az ilyesmi csak egy nyűglődés lenne nekem.

Úgy érzem elfáradtam már ebben a folytonos kimászkálásban..szeretnék inkább kirándulni, máshogy feltöltődni miért nem lehet megérteni és ugyanúgy elfogadni mint ahogy én is elfogadtam anno amikor ő tűnt el..

És azt vettem észre magamon , hogy azóta változtattam azon, hogy merek néha lemondani programokat amióta először csalódtam bennük egy ugyanilyen konfliktus miatt, hogy hazamentünk és nem csatlakoztunk a diszkóba hozzájuk.

Úgy érzem , hogy hiába volt akkor minden fáradtság amit eddig tettem -merthogy sokszor ugye akkor is mentem amikor nem volt kedvem csak hogy nekik jó legyen- egyszerűen úgy éreztem aznap este , hogy ha ennyit nem érdemlek meg, hogy elnézzék ezt nekem akkor innentől én is másképp fogok hozzáállni a dolgokhoz mert már kezdem magam baleknak érezni hogy folyton ugrok ha kell valami de ha én kérek egy kis megértést akkor csak a letolást kapom.

Szeretem a barátnőimet de ez most nekem hatalmas csalódás....:(

Nem tudom mit tegyek mert érzem , hogy már nem menne az hogy alkalmazkodom hozzájuk és megyek bulizni akaratom ellenére is mivelhogy eddig is úgy érzem hogy rengeteget alkalmazkodtam és úgy látszik feleslegesen....

Hogy tegyem túl magam ezen a csalódáson?

Azt mondta tegnap a barátnőm, hogy nem szeretem őket mert nem megyek bulizni viszont nekem meg pont azért fáj mert szeretem őket és azzal hogy ezt nem értik meg nekem olyan érzés mintha ők nem szeretnének úgy viszont engem..