33 évesen egyre inkább észlelem hogy a gyerekkori barátságok, ismerettségek megszakadnak. De csak velem, kik magasabb végzettséggel rendelkeznek es még mindig ugyanazt az életmódot képviselik még mindig barátkoznak. En lennék a loser vagy inkabb ök?

En ilyeneken sosem agyaltam. De akkor mindenkinek egy lelkesito beszedet irok, nehogy veletlen miattam kattogjon egy volt osztalytars aki mellol az elet sodort el... (ironia).

Nem ertelek. Akire kivancsi vagy, irj ra, hivd fel - apold a kapcsolatot. A tobbi mit szamit. Nehogy mar azon kattogj hogy “xy miert nem gondol ram...” ez nevetseges. Nyilvan eli az eletet. 33 eves vagyok enis es hidd el nem a volt osztalytarsaim de meg csak nem is a barataim vagyaik netovabbja, az megvolt gimiben - amikor a baratok a legfontosabbak. De most karriert epitek, lassan csaladot alapitok (van aki mar reg megtette), dolgozom az almaimert. Mint szerintem legtobbunk. Van par igazi baratom akikkel rendszeresen erintkezem, de evidens hogy a tobbseggel csak az osztalytalalkozon erintkezem.

Amúgy, hogy a kérdésre is válaszoljak, a gyerekkori barátok "elvesztése" bizonyos szinten természetes jelenség. Amit a te esetedben több tényező is segít.

Sajnos akárhogy nézzük a végzettség, kereset, érdeklődési kör is meg tud határozni kapcsolatokat. Ha valakik azért dolgoznak, hogy hónap végén ne haljanak éhen, azok valahol érthető módon ellenszenvvel fogják nézni, hogy a másik ezzel szemben mennyire jól él, nyaralni jár és olyan dolgokat vesz természetesnek amit ők maguk meg sem engedhetnek.

De itt nem is a végzettség a fő dolog, hanem maga a távolság illetve az, hogy ki mennyire szerepel a másik életében. Egyszerűen ha valaki nincs benne a napi-heti vérkeringésben, akkor az kiesik a baráti körökből. Hiszen nem lesz közös élmény, közös történetek, gyakorlatilag nem is fogod ismerni a másikat.

És szó szerint ez a lényeg, hogy akit ismersz az is "idegen" lesz, hiába ismerted régen. Annyi élmény, érzés, változás éri.

Saját barátságaimon nézve:

Régen naponta találkoztunk, mindent tudtunk egymásról, minden napunk együtt töltöttük, nem voltak titkok. Az élmények is közösek voltak.

Amikor elköltöztem, akkor pedig eleinte jó volt, hogy hetente ugyanonnan folytattuk, ahol abbahagytuk. Aztán pont ez lett a rossz benne.

Hétköznap azért "irkálni" nem olyan mint megélni a dolgokat. És a haverom is, én is megéltünk sok mindent, külön. Majd idővel pont ez az onnan folytatjuk ahol abbahagytuk lett a visszalépés. Mert közben előre haladtunk, mind élményekben, mind fejlődésben, mind jellemben. Az ember mindig fejlődik, formálódik és az ilyen ritka találkozásoknál pedig pont a "régi énje" felé nyitnak nem a jelenlegi felé. Illetve idővel bejönnek a teljesen új dolgok. Új barátok, akikkel kitárgyalom a mindennapi életem. A haveromnak meg szintén új barátok, új poénok, vagy később párkapcsolat, család.

Aztán úgy idővel a régi ismeretségeit nem tudja hova tenni az ember. Ez nem azért van mert bárki lúzer lenne, nincs is mit érteni rajta. Csak idővel annyit változik maga az ember, hogy a régi ismerős is csak egy ismeretlen lesz akivel nem feltétlen akarja újrakezdeni az ismerkedést.

Vagy én például igyekszem a múltamtól szabadulni.

Mert az a tipikus egyszerű vesztes gyerek voltam. Aki úgy gondolom, hogy már nem vagyok. Viszont a régi ismerősök, akár rokonok olyanok, mint egy kis időkapszula akik megrekedtek az életed adott helyzetében és az alapján is ítélnek meg.

Például csak magam nézve, nézhetek mindent pozitívan és negatívan is. Hiszen tudom, sok mindent akár jobban, tudatosabban is csinálhattam volna. Viszont pont ilyen régi ismerős próbál szembesíteni azzal, hogy "hol kellene tartani" mintha az élet egy hatalmas verseny lenne.

Például nem fejeztem be az egyetemet. Ez a rokonságom és ismerőseim szokásos visszatérő témája a mai napig. És régen én voltam a céltalan kocka egyetemista. Akire a mai napig képesek így tekinteni.

Holott 3 éve dolgozom, 350+ ezres fizetésem van, van megtakarításom, és csomó mindent elértem amit akartam. Megvan a hobbi, célok amik boldoggá tesznek, barátok, munkatársak. Van céges autóm, pénzem és annyi élményt éltem át amit fiatalon soha.

De mindegy is. Lényeg a lényeg, hogy vannak emberek, akik nem akarják hogy az életük része legyünk, ahogy vannak akiket mi magunk sem akarunk az életünk részévé tenni. Ilyen az élet el kell ezt fogadni és nem agyalni rajta csak ténynek venni és menni tovább.

Nagyon sok, bizonyos városokban minden """magyar""" csak aljasságban jó. Ez a lealjasodott, mindenkin keresztül gázoló, eltaposó keletről jött asztalná böfögő fingó vadember horda, ami itt van, csak erre képes.

Lepattintanak, elhárítanak, begubóznak magukba minden és mindenki elől, ami a kicsinyes szánalmas és vesztes világuktól bármiben különbözik.

Ez egy pöcegodor, egy kurvvv***ország