Ha élőben kezdeményeztem volna, vajon kialakulhatott volna ebből akár csak barátság?

Ma ballagott el az a fiú a sulinkból, aki már 4 éve nagyon-nagyon szimpatikus számomra és első látásra megfogott és vonzani kezdett benne valami. Most bántam csak meg, hogy mekkora hülye voltam, hogy egyszer sem mertem megszólítani. Bár tény, hogy olyan sok alkalmas pillanat nem is állt rendelkezésemre, ettől függetlenül, ha nagyon "nyomultam" volna, akkor sikerülhetett volna. Hogy őszinte legyek kicsit visszatartott az a tény, hogy a srác látványosan kerülte a kontaktot mindenkivel, szerintem a 4 év alatt egyszer nem láttam senkivel beszélni, igaz nem voltunk osztálytársak így nem láthattam, hogy például a tanteremben kivel mennyit beszélt. De az biztos, hogy egy elég zárkózott és szótlan fiúról van szó és én is hasonló vagyok. Már egy-két hete napi szinten görcsben volt a gyomrom a gondolattól, hogy hamarosan nem láthatom többet, mert bevallom szerettem figyelni őt, amikor egy légtérben voltunk. Végső elkeseredésemben csütörtökön rávettem magam és bejelöltem Facebookon, de ehhez is napok kellettek, hogy meg merjem tenni, úgy féltem. De sajnos nem igazolt vissza és ez egy kicsit most fáj... Tudom, semmi oka arra, hogy elfogadja a jelölésemet, mert nem ismerjük egymást, sőt talán még látásból sem tud beazonosítani vagy esetleg a profilképem alapján nem ismert fel. (Azon nincs rajtam a szemüveg, suliban mindig hordom.) Szóval, azt hiszem most érkezett el az a pont, hogy ideje elfelejtenem... Mégis az jár a fejemben, hogy mi lett volna ha beszéltünk volna. Talán megkedvelt volna... De lehet csak túl sokat képzelek magamról. Nem hiszem, hogy véletlenül összefutnék vele az utcán vagy bárhol, abban sem vagyok biztos, hogy helybéli, bár szerintem nagy eséllyel igen, de valószínűleg ez a lehetőség is ki van zárva.