Mit kéne tennem?
Szörnyű ember vagyok, soha semmiben nem volt igazam akármit mondtam valakinek, álszent vagyok, nem őszinte,elkényeztetett,önző.
Túl sok embert bántottam meg, és nem viszonoztam a szeretetük.
Akárhányszor próbáltam megváltoztatni magam, legfeljebb 2hét után ugyan ott vettem észre magam. Egy önző nárcisztikus senki vagyok, aki nem érdemel semmit és senkit. Olyan ember lettem aki nem akarok lenni. Ha tehetném meggondolás nélkül véget vetnék az életemnek. De nem tehetem, mert az nagyobh önzőség lenne mint akármi.
Viszont így nem tudom élni ezt az életet, tudva hogy bármely helyzetben bármely pillanatban felvilágosulok, beugrik a kép,hogy szörnyű ember vagyok és nem enged. Főleg ha emberek között jön rám, ahol a szégyenérzettől megszólalni, mások szemébe se tudok nézni, míg egy pillanattal azelőtt mintha egy családtagommal társalogtam volna.
Pár éve élek így, hogy felismertem ezt a jelenséget, de az okát még mindig nem tudom. Ha a gyerekkoromban próbálom keresni az okot, van pár fura dolog ami összefüggésbe lehet,azzal hogy most miért vagyok ilyen. 3 éves koromig egyfolytában sírtam, embertelen módon, mint akit kínoztak volna, tényleg nagyon sokat szüleim elmondása szerint. Mások előtt szégyelltem magam, anyám nélkül sehol sem tudtam megmaradni. 6-7 évesen anyámnak többször is mondtam nyugodt hangnemben, nem indulatból, mint aki megvilágosodott, hogy meg akarok halni. 10-11 éves koromig olyan különc séget éreztem magamban, hogy szinte néma voltam, ha valaki hozzám szólt nagy eséllyel sírni kezdtem. Néha fellazultam, és játszottam a többiekkel,élveztem a gyerekkort..néha. Aztán elváltak a szüleim, erre az időszakra szinte egyáltalán nem emlékszem, azon kívül, hogy anya visz suliba, anya hoz suliból, beülök a gép elé és játszok, de hogy a fejembe mi játszódott le, akár otthon akár a suliba, nem tudom.
Az új suliban is sokszor rám jött a sírhatnék, de gáznak gondoltam ezért magamba folytottam. Ahogy 99%ban mindent.
16 éves koromig tipikus tinédzser problémák, megfelelési kényszer, szerelmi bánat stb. 17 éves koromba valami nagyon bekattant, azt hittem enyém a világ elköltöttem az összes megtakaritott pénzem bulizásra, olyan jól éreztem magam hónapokon keresztül, hogy semmi más nem érdekelt csak én. A felszínen meg mindenki más. Ezután az időszak után ébredtem rá, hogy nem veszem észre magam amikor boldog vagyok, csak utána amikor lezuhanok a mélybe. Azóta nem nagyon merek boldog lenni, csak néha de ezt már tudjátok, az elején ismertettem. Boldogság-felismerés-önmarcangolás-depresszió. Erre a 4 részre van felosztva a mókuskerekem, és határozstlan időközönként kiszámithatatlan időtartamig tart.
Bocsi, beléltem magam az írásba, ez is elég önző dolog hogy elvárom hogy ennyit olvass el, mármint nem, el se várom. Csak nem jövök rá a megoldásra.
Nem ertem a boldogasag felismerese utan miert onmarcangolas jon... hisz utana johetne pl az milyen is jo volt ezen azon jokat nevetni, boldognak lenni stb...
hany eves vagy?
Amugy meg az hogy felismerted hogy milyen vagy az nagyon nagy ereny ! Sokan eddig sem jutnak, ez utan a kovetkezo lepes tenni jobb legyel de ha erzed a josagot magadban csak eddig elnyomtad akkor ez nem lesz nehez elhozni magadbol.
Magadban el kell rendezned a dolgokat, mert az olvasottak alapján jó nagy össze-visszaság van a lelkedben. Nem jó, hogy elnyomod, elfolytod magadban az érzéseidet. Ad ki mindazt, ami benned van és akkor máris egy kicsit könnyebbnek érzed magad és jobban tudsz tiszta fejjel gondolkodni. Így jobban át is láthatod a helyzetet.
Amúgy jó, hogy a gyermekkorodban keresed az okokat, szinte mindig ott van a problémák gyökere. Erre rávezetni pszichológus fog tudni.
Az, hogy nem érdekel semmi és mondhatni önző módon magadért élsz szerintem egyfajta védekezés és menekülés. Mivel ha nem érdekel semmi és senki, emellett önző vagy, akkor nem csalódhatsz, nem hagyhatnak el (!), nem okozhatnak fájdalmat, stb.
Szerintem legyél magaddal őszinte és valld be mi minden fáj, esett rosszul vagy bármi, amit elfolytottál.
Ha ez sikerült, akkor pedig próbáld megtalálni ki vagy valójában. Önmagad, mert amilyen most vagy, az nem te vagy, hanem inkább egy felvett, védekező szerep. Vagy talán önmarcangolás.
Én ezt tudom javasolni, de szerintem egy pszichológus jobban tudna segíteni.
Mindenesetre sok sikert.
Nahát nem gondoltam hogy valakit érdekli a sok szarságom, köszönöm hogy elolvastátok és a válaszok is jók.
Pszichológusra gondoltam már de amikor először említettem anyámnak lehülyézett, azóta nem erőltetem. Ha lenne ingyenes lehetőség szakembertől segítséget kérni már nem haboznék, mert félek hogy egyszer megunom a próbálkozást, és olyan emberré válok, aki másoknak is komolyan ártani kezd. De ma úgy keltem fel hogy érzek még magamban erőt, nem adom fel,hátha most sikerül tudat alatt is tudatosulnia magamban hogy ki is szeretnék lenni
Amúgy 19 vagyok fiú
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!