Ti nem gondoltatok már bele, hogy mulandó dolgokért stresszelünk és küzdünk?

Abszolút nem igaz, amit írsz.

Bármilyen területre nézel, lesznek emberek, akik neve több száz, sőt, ezer év után is fennmaradt.

„Abszolút nem igaz, amit írsz.

Bármilyen területre nézel, lesznek emberek, akik neve több száz, sőt, ezer év után is fennmaradt.”

Azért, mert volt múltunk, amiből származik a jelen tudatod álláspontja, nem biztos, hogy a jövőben is helytálló lenne ez a szemlélet.

Azaz bármikor megtörténhet egy olyan katasztrófa, hogy eltűnik minden ami visszavezethető lenne egy híres íróra, vagy akár maga az emberiségre. Tegyük fel elpusztul a bolygónk, és ami max tudatja, hogy létezett az a fénye. Esetleg még az űrszemét, de nem biztos, hogy annyiból megtudnák valaha is mondani, hogy ez az emberi fajtól származik. Bár ez függne attól, hogy milyen technológiával és értelemmel rendelkezik az, aki/ami rábukkan. Persze, ez csak teória, meg az embernek szánt reményfonal ahhoz, hogy ne bolonduljon bele az elfeledés felfoghatatlan kilétébe.

De, minden elmúlik, de mit kezdjek vele? Én most vagyok, most élek. Most akarom jól érezni magam és a jövőben. Ha pedig ezért nem teszek, akkor mégis miért tegyek?

Plusz amiért stresszelek vagy küzdök, az nekem nem olyan múlandó, mert kihatással van az életemre. Tanulmányok, munka, pénz, családi kapcsolatok, stb.

" Hiába tanulsz, hiába van pénzed, hiába van munkád, hiába vannak emberi kapcsolataid, egyszer minden véget ér! "

Az univerzum is véget ér egyszer (mondjuk úgy, hogy szétcsúszik a francba), attól még léteznek bolygók, csillagok és galaxisok.

Bizonyos szemlélet szerint pont azért szép az élet, mert nem örök. A létezés maga a létezésért van, ezért nem is érdemes nagyon értelmet keresni mögötte.