Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha nagyon...

Mit lehet tenni, ha nagyon tudatlan vagyok?

Figyelt kérdés

Ez most elég hosszú és nem valami büszkeség, de így nem tudok élni már... Gyerekkoromban nem tanultam semmit az iskolában, mert volt egy fejsérülésem és a szüleim elhanyagolták a tanulást. Konkrétan alig voltak jó jegyeim, mert még a házifeladatokat sem kellett megoldanom, mondván (anyú szavaival), úgy sem lesz belőlem professzor, de ahelyett hogy leült volna és elmagyarázta volna egy egy feladatot hogyan kell megoldani, ahelyett inkább azt mondta hogy majd csak átmásolom valakitől, ha meg rossz jegyet kapok akkor rosszat. És ez így ment sokáig, sőt még rosszabb lett,mert később már nem értettem semmit.

Megbeszélte a tanárokkal is hogy velem próbáljanak elnézők lenni.

Aztán iskola után elég mély depresszióba estem, nem érdekelt semmi és senki, lenéztem magam, mert úgy éreztem, hogy egy senki vagyok mert nem tanultam semmit és nem tudok semmit, szóval tudatlanságom volt az egyik oka és e miatt senki sem fog szeretni vagy akarni barátkozni velem, így is volt, a másik ok hogy sovány és kicsi növésű voltam/vagyok,de voltak még ilyen negatív dolgok, mint pl: családi alkoholizálás, ilyen életben hogy lehet máshogy felnőni? Most ott tartok hogy ténylegesen nem tudok számolni, sokszor perceket agyalok egy egyszerű összeadáson, a szorzás meg osztás nem hogy kicsit nem megy, hanem nagyon nem megy. Semmi logikai feladat, ami már kicsit bonyolúltabb arról már ne is beszéljünk. Egyszóval nagyon hülye vagyok, és oké hogy én sem akartam tanulni mert még gyerek voltam, de azért mert nem is foglalkoztak velem, és mindenérf a szüleim okolom.


nézegettem, meg próbálgattam ilyen iq teszteket, meg számtani teszteket és siralmas hogy nem tudom felfogni őket. Hogyan lehetne gyakorolni ezeket? Hogy jobb logikám legyen és fogékonyabban tanuljam meg mikor megpróbálok megoldani ilyen teszteket, feladatokat?, hogy látnék valami fejlődést, hogy na ez már így jobban ment mint nemrég.

Vagy adóthat a fejsérülésemből is ez a tudatlanság zavar?, hogy az agyam nem képes semmire? Én már sajnos nem tudom, de nem tudok ebbe beletörődni, és folyton szégyenkeznem kell, azért a szüleim segíthettek volna, nekik ez hogy normális? Miért mem vittek agy kontrollra? vagy nem tudom mire.


Szóval most felnőtt fejjel van még esélyem a fejlődésre ha magam kezdek neki ilyen online feladatoknak és gyakorlatoknak? Javulhat még az iq-m? Vagy ilyen esetben valami komolyabb szakemberhez kell fordulni mert nyilván az egész iskolát nem fogom tudni megint kitanulni, de legalább a matek menne jobban meg a logikai feladatok.



2020. jan. 17. 02:31
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom, hogy tanárok mennyire tudják diagnosztizálni a dolgokat, szóval talán első körben egy orvost kéne felkeresned, hogy ő mit mondana a fejsérülésedről. Mi nem tudjuk, hogy milyen szintű és egyáltalán régebbről milyen leleteid vannak. Lehetséges, hogy a fejsérülés a dolgok oka, de az is, hogy egyszerűen elhanyagolták az ilyen jellegű fejlesztésed.

Ha a fejsérülés az oka, akkor lehet, hogy ezek sosem fognak igazán menni vagy csak nehezen. Akkor ez van, másfele kell orientálódnod az életben. Nem lehet mindenki, mindenben jó.

Ha csak a tanulás hiánya van a dolgok mögött, akkor szerintem jól járnál egy magántanárral, mert sajátos oktatás kéne. Nem tudom, hogy erre milyen lehetőségek vannak, de gondolom nem szeretnél általános iskolások között ülni, ezért gondoltam a magántanárra. Ha ez van, akkor senkivel se törődj, csak tanulj. Mások véleményétől függetlenül ez neked óriási sikerélményt adhat.

(És megjegyezném, hogy az írásképed és fogalmazásod teljesen rendben van. Körülnézhetsz az oldalon, hogy mennyi ember képtelen ilyen szinten írni.)

2020. jan. 17. 03:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon-nagyon jól írsz. Nem tudom, milyen fejsérülésed lehetett és az mennyiben van hatással logikai képességekre. Humán területen nézz, keress valami szakmát, képzést, tanfolyamot (nem tudom van -e most szakmád).

Megértem, hogy fáj az, hogy nem mennek úgy a logikai képességek, ahogy szeretnéd és jó, hogy fejlődni szeretnél.

2020. jan. 17. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Ismerek olyat akinek 8 osztàlya van, elment kozmetikus vàllalkozonak es van egy gazdag ferje. Boldog.

Nem mindenkinek kell iq az élethez.

2020. jan. 17. 06:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Nem feltétlenül kell matematika és logikai képesség az élethez - én úgy fogalmaznék.
2020. jan. 17. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
78%

Olvass sokat, rengeteget lehet tanulni és fejlődni az olvasassal és nyugodtan kezdd el az alapoktól a matekot pl.

Én mensa-tag vagyok, de nekem nagy szerencsém volt, jók az alapjaim.

Ne szégyelld az általános iskolás matekot tanulni. Akár magantanart is kerhetsz fel rá, tényleg nem ciki!! Nekem az általános iskolás tanárom versenyfelkeszitest is csinált, főleg logikai feladatokbol.

A neten is kereshetsz kidolgozott feladatokat, ahol el is magyarázzák.

Rá kell érezni a logikai feladatokra és utána menni fog! Hidd el, gyakorlassal egyre jobb lesz. Senki sem születik úgy, hogy azonnal tudjon mindent.

És az olvasást tényleg ajánlom, megdobja az onbizalmad hidd el! Az általános műveltséged is nőni fog és megtanulsz jobban koncentralni és apró reszletekre visszaemlekezni.

Sakkot is ajánlom, sodukut is. Ezek is a logikat fejlesztik és van neten kezdő kategória is.

A sodukut pl nyomtasd ki és hajrá.

2020. jan. 17. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Az írással, fogalmazással nincs gondod, ez látszik.

Én régebben vettem egy IQ teszteket tartalmazó könyvet, és végigcsináltam, nagyon hasznosnak találtam.

Az, hogy nem vagy jó matekos, nem feltétlenül jelenti, hogy nem jó a logikád. Én a helyedben elmennék egy matektanárhoz privátban, megtanulni a hiányzó alapdolgokat.

Egyébként én olvasáson kívül még ajánlanám a nyelvtanulást, lehet, hogy abban is lennének sikereid, és az életben is sok hasznát vennéd.

Hagyd a múltat, a szüleid hibáztatását, előre nézz.

2020. jan. 17. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!