Van valami jópofa gyerekkori emléketek az akkori gondolataitokról?

Én azt hittem, hogy a halotti toron a husi a elhunytból készül. Emlékszem, mikor meghalt a szolszed bácsi és mamák átvitt minket egy kicsit a tor vége felé. Töltött káposzta volt, nem volt gusztusom megenni és megkerdeztem mamámat, hogy miért eszik meg szegényt. Napokig magyarázták, hogy a bácsi a földben van már, pihen. Persze nagyon kicsi voltam, nem is tudom mit kerestem ott. Azóta is emlegetjük..

Valamint azt hittem, hogy a labdarozsat meg lehet enni és vártam h érjen meg.

Atyaisten, rengeteg!!!

És ilyenkor persze egy se jut eszembe xD

Pedig tudom, hogy én is nagyon fantáziálgatós, mindent mindenbe beleképzelős voltam.

Azt hittem a víztoronyra, hogy egy óriási nyalóka. 🤩

Így nézett ki, ami nálunk volt.

[link]

Mindig mikor láttam nagyon magas épületeket (10-20. emeletes ház), elkezdtem szemmértékkel kiméregetni, hogy ha kidőlne, akkor vajon elérne-e idáig (ahol éppen álltam). Természetesen a ház kidőlését mindig szó szerint képzeltem el, hogy a sarkánál fogva elborul és a teljes magassága vízszintbe kerül a földdel.

Ezért évekig félelemben éltem a 4 emeltes házunkban, mert 100%-ig biztos voltam benne, hogy a szembe lévő 10 emeletes ház rá fog egyszer dőlni a mi házunkra.

Azóta rájöttem, hogy képtelenség, hogy egy ház a sarkánál fogva eldől valamerre. Maximum összeroskad, vagy szétcsúszik.

A másik, hogy mindig féltem mamához menni, aki 50 kilóméterre lakik a városunktól, mert az oda vezető országút mentén végig fasor van az út két oldalán. Mindig izgultam, hogy nehogy útközben rádőljön egy fa az autónkra, mintha az valami teljesen hétköznapos dolog lenne, hogy fák dőlnek az útra csak úgy. (mármint nem viharban)

A harmadik, hogy mikor Ralf Schumachernek szurkoltam az F1-ben, mindig azt mondogattam, hogy bárcsak Ralf Schumacher a 242352123. lenne a futamon, mert azt hittem, hogy minél nagyobb a helyezésnek a száma, annál jobb helyen végez. Tehát nálam mindig a Minardik voltak az elsők és a Ferrarik az utolsók. :D