Egy lecsúszott, depressziós 24 éves személyként tényleg ennyire nem lehet emberi kapcsolatokat kialakítani?

miben nyilvánul meg a lecsúszottság? mert ha mellé igénytelen valaki, az elég erős taszító erő tud lenni egy társaságnál. na meg egy összeszokott társaságba nehezebb is beszokni azért.

miért nem keresel fel egy pszichológust? ártani nem fog, max. segít, amivel mindenképp jól jársz.

de ha gondolod, írhatsz egy privit, (vagy akár itt is), ahol leírod mi történt, mi van veled. ígérem segítek ahogy tudok! :)

Hagyd el, látod a válaszokból is hogy egyesekben semmi empátia nincs. Nekik természetes hogy az ő életük napfényes, magabiztosak, semmi gondjuk, minden összejön nekik, persze hogy nem fognak olyan emberekkel haverkodni akik nem "menők", és gondjaik vannak...

Én is 24 vagyok pont mint te, lecsúszottnak nem mondanám magam, de én is elég magányos vagyok, de nálam pont fordítva volt: nem azért kerültek el mert depressziós és magamnak való vagyok, hanem pont hogy azért lettem depresszív és magányos, mert hiába próbálkoztam, sehová nem voltam jó, alig lett barátom, azok is szartak rám egy idő után, a nők meg úgy kerültek mint egy leprást. Amíg muszáj volt emberek közt lenni (általános, gimi, egyetem), addig próbálkoztam a lehető legtöbbet kihozni belőle, nagyrészt eredménytelenül, így amióta az egyetemet befejeztem, azóta nem is próbálkoztam. Nem járok sehová, itthon vagyok, ha épp nem melózok valamit akkor filmezek, netezek, olvasok, játszok valamivel, ilyenek.

Megtanultam hogy ami nem megy azt nem kell/szabad erőltetni. Hiába járnék emberek közé, pláne nők közé, csak kudarc és kellemetlen érzések maradnának, miután levegőnek néznek jobb esetben, rosszabb esetben csoportosan röhögnek ki vagy mennek odébb fintorogva. Én inkább elfogadtam hogy vannak dolgok amiken nem lehet változtatni, sajnos nem mindenki szerencsés az életben, inkább olyan dolgokra fordítom az időt és energiát aminek értelme van plusz a figyelmem is eltereli, dupla haszon. Szerencsére néha előfordul hogy valakinek segítség kellene a "régiek" közül, olyankor elküldöm őt az édes anyjába, többet nem is próbálkozik.

Szóval neked is azt tanácsolom, mint hasonló kvalitású ember, ne erőltesd. Találj valamit ami leköt, amiben jó vagy, csináld azt, és ne foglalkozz a nagypofájú menőjenőkkel. Úgysem fognak "lealacsonyodni" odáig, hogy egy komplexebb, problémákkal küzdő embert egyenrangúnak tekintsenek, csak lenézik a mifélénket, ők csak a sekélyes, felszínes, gyökér emberekkel törődnek.

"Hagyd el, látod a válaszokból is hogy egyesekben semmi empátia nincs. Nekik természetes hogy az ő életük napfényes, magabiztosak, semmi gondjuk, minden összejön nekik, persze hogy nem fognak olyan emberekkel haverkodni akik nem "menők", és gondjaik vannak..."

Bennem van empátia, és nem napfényes az életem, sőt a tavalyi évem ritka szar volt, mindenkinek vannak problémái, csak nem aggatja a környezetére. Most is van gondom nem kevés, lelkileg kivagyok, mint a kutya, de nem terhelek vele másokat, csak megyek előre, és próbálom keresni a pozitív dolgokat. Ehhez nem hiányzik egy olyan ember istápolása, amelyik lehúz. Próbáltam segíteni hasonló emberen, mint a kérdező, nem is egyszer, de bele lehet fáradni, mert semmi eredménye nem volt, csak én éreztem magam szarabbul, hogy bármit próbálok csinálni, semmi eredménye nincs.

Nem ismerem a kérdezőt, lehet 30 perc személyes beszélgetés után kiderül, hogy amúgy jófej lenne csak nem találta meg a helyét. Szóval azért erősen személyfüggő a dolog.

Egy tanácsom van Kérdező: ha csak negatív dolgokkal jellemzed magad, akkor másokban is negatív kép fog elsőre kialakulni, szóval inkább próbáld meg a jobb feled mutatni, aztán ha már olyan a kapcsolat lehet mélyebb dolgokról beszélgetni, de csak mértékkel.