Mik voltak életed legnagyobb "önhazugságai"? Mi volt az, ami végül felnyitotta a szemed?

Én nemigazán jóképű cigánygyerek vagyok. Ennek ellenére, 18 éve magyar, szőke, kékszemű bombázó a feleségem. Nem vagyok vagyonos, se semmi extra. Úgyhogy ne add fel koma!

37ff

Hogy a szeretet szerelem fontosabb mint a karrier vagy penz

Csak azt nem vettem szamitasba hogy a masik viszont nem igy gondolkodik.

A családalapítás talán. Tehát, hogy késő huszas éveimig azt gondoltam, hogy muszáj lesz családot alapítani, gyereket vállalni. De soha nem bírtam a gyerekeket, kifejezetetten irritálnak és irtózom tőlük.

Aztán egyszer csak átkattant valami, hogy a neveltetés, társadalmi nyomás ellenére, nekem erre rohadtul nincs szükségem, sőt, egyedül érzem magam a legjobban. És így kb. ezzel egyidőben, hogy miért nyomorult minden emberi kapcsolatom.

- amikor 100%-ban a betegségemre fogtam a súlynövekedésemet (amúgy nagy részben tényleg az volt az oka, de volt benne azért önmagam elengedése is az első frusztráció után, amikor random felszedtem rapszodikusan 5-10 kilókat étrendváltás nélkül... és nagyon nehéz volt lefogyni, mert sokkal spécibb és szigorúbb diétát és életmódváltást kellett követnem, mint egy átlag nőnek)

- hogy akit tényleg barátomnak tartok, az barátként fog velem bánni (hát nem)

- hogy a szüleim nem szeretnek (de, a saját maguk diszfunkcionális módján igen, és öcsémmel még mindig kivételeznek, az tény)

- fiatalon állandóan csesztettek, bántottak gúnyoltak a súlyfeleslegem miatt, a legtöbb esetben csak szimplán azért mert külsőleg szarul nézek ki. De a családom részéről már inkább volt aggódás az egêszségem miatt. Mivel ugyan próbálkoztam fogyókúrákkal, de sose jártam sikerrel, csak szenvedtem és folyamatos kudarc ért, meggyőztem magam, hogy ők is csak simán szégyellik a külsőmet, és csak kamu ijesztgetés hogy ettől majd beteg is lehetek. Aztán mivel nem éreztem úgy, hogy " sokat zabálok" ahogy a kövérekre mondják, és voltak furcsa tüneteim is, orvoshoz mentem mert ennek ellenére gyorsan híztam, kiderült hogy pcos és pajzsmirigy alulműködés mellett anyagcsere betegségem van, és emiatt hízom sokkal gyorsabban mint egy egyébként egészséges anyagcseréjű ember. És emiatt nem kifejezetten az általános mennyiséggel van a probléma amit megeszem, hanem azzal, hogy konkrétan mit eszem. Akkor már olyan állapotban voltam, hogy az általános orvosi ajánlás nem segített a fogyásban, így egyedül jobban utána jártam az állapotomnak, és sikerült olyan életmódot kialakítanom amivel koplalás, kínszenvedés nélkül meg tudok szabadulni a feleslegemtől. A kulcs egyébként az volt, hogy nekem megfelelő mértékű alacsony szénhidrátbevitellel csökkenteni tudtam a hiperinzulinémiámat. Átálltam zsír alapú étrendre, ami nem viszi egekbe az inzulinszintemet ( a szénhidrát domináns étrenddel ellentétben). Ez indított el a fogyás és igazi életmódváltás útján amiben végre elértem nagyobb sikereket, és a többihez is már csak némi idő kell.:)

- a másik dolog: régen, bár azt gondoltam meg kell felelnem a társadalom elvárásainak, mégis azt éreztem, hogy nem vagyok anyának való, nem akarok gyereket, nem kell a gyerekes élet, nem szeretem a gyerekeket. Többnyire közömbösek, vagy itt- ott idegesítőek is, amelyiket nem nevelik meg nem tud viselkedni, vagy amelyik még túl kicsi és visít, sír, üvölt, nem tudom elviselni. Nekem ehhez az egészhez amivel a gyerekvállalás jár, nincs se türelmem, se kedvem, se időm, se energiám, se anyagi forrásaim. Szóval boldog házasságban élek, de határozottan gyerek nélkül, és már nem érdekel ki ítél el emiatt ( vannak páran) , de ez a mi életünk, és úgy éljük ahogy nekünk jó.

Hát ennyi. Kicsit hosszú lett, sorry.