Miért romlik ennyire Magyarország kultúrájának minősége?? (Hosszú kérdés, azért írtam így?

Magyarországon?

Nézd meg bármelyik országot ahol széles kőrben elérhető a pop kultúra, sehol nem operába és komoly zenei koncertekre, meg egyéb "magas kultúrába" tartozó tartalmat fogyasztanak az emberek tömegei.

A "mulatós zene" meg általánosságban az alacsony társadalmi rétegek sajátja.

@10:04

Miért? Én kíváncsi lennék az okfejtésedre.

Olyan, min "Magyarország kultúrájának minősége" sosem létezett és most sem létezik. A kereslet, az igényszint, a nézői elvárások stb kb. sosem voltak egységesek, a piac fragmentálódott. Ez nem baj, hanem természetes jelenség.

Az hogy ki törleszkedik a döntéshozókhoz (kap támogatást), mit játszik le a média (kap hátszelet a sikerhez) és hasonló felszíni események nem jelzői a minőségnek. Ami számít, az az idő: mire emlékeznek 10, 20, 50 év múlva?

Persze a zongoristáknak is meg kell élniük, kedves 09:52-es hozzászóló. A világ kitágult, a fiadnak lesz helye a nemzeközi színtéren, ha jó. Legyen is, kívánom neki! Jellemzően a zenei élet csúcsszereplőit sem egy kis ország közönsége tartja el. Nem mindegy, hogy a Körúton a huszoniksz éves kocsiból mi szól, amikor a fiad éppen Berlinben/Tokióban/Washington D. C.-ben lép fel? (De.)

Sok sikert, és hallgassátok Arvo Partot, meg a Miserere mei Deust többször!

Tényleg elkeserítő, hogy valaki ennyire nincs tisztában a közelmúlt alapvető történelmi-társadalmi folyamatait illetően.

A klasszikus zene évszázadokig rétegműfaj volt, és állításoddal ellentétben pont, hogy az utóbbi pár évtizedben vált elérhetővé a "közember" számára, hogy a klasszikus zenével mélyebben megismerkedjen. Évszázadokig ez csak egy szűk réteg kiváltsága volt - ami sokszor nem is volt kiváltság, mert gyakran választása sem volt a gyerkőcnek, hogy ő akar-e egyáltalán zenével foglalkozni, a család kőgazdag volt, így neki nem volt választása, zongoráznia KELLETT -, mostanság lett bárki számára elérhető, hogy valamilyen hangszeren tanuljon, illetve hogy rádióban, vagy tévében - újabban interneten - komolyzenéhez jusson. Amikor még a rádió is ritkaság volt, akkor elég szegényesek voltak az átlagember lehetőségei. A jazz pedig soha nem is volt errefelé elterjedt.

Amivel viszont nem tudok egyetérteni, az a különböző stílusok lenézése. Én megértem, hogy bizonyos műfajok nem jönnek be, de hatalmas nagy sznobizmus mindent egy kalap alá vonni, és egy az egyben lenézni egyetlen kategórián kívül.

Igen, vannak olyan "populáris" művek, amik a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők művészetnek. Hadd ne hozzak fel konkrét példát, de amikor a dallamot, ritmust, és rímeket csak hallomásból ismerő, 25 szavas aktív szókinccsel bíró rapper 5 percen át idétlenül óbégat azon, hogy ő dugni akar, az nem említhető egy lapon mondjuk Vivaldival. Tény, hogy sajnos vannak ilyenek. Egyikük azért lesz népszerű, mert jaj, de jól néz ki, és a kislányok nyálukat csorgatva maszturbálnak a klipjeire, de amúgy zenei tehetsége, és a "zenéjének" a tartalmi és élvezeti értéke nullához konvergál. A dugásvágyáról, meg heroinhiányáról óbégató "rapper" meg a szintén dugás- és heroinhiányban szenvedő, nem túl művelt rétegekben lesz igen csak közkedvelt. Nem a zenei értéke miatt, hanem a szimpátia miatt, mert megszólítja azokat az alkoholistákat és drogosokat, akik szintén dugni akarnak. Meg aztán van olyan, akiről a fene se tudja, hogy miért lett népszerű, vagy épp világhírű, mert sem dallama, sem szövege, és még ritmikája is alig van a produktumának. De ilyen a világ, nem mindent lehet racionális logikával, pár egyérelműen mérhető értékkel megmagyarázni.

Viszont!

Nagyon is vannak élvezetes, sőt, értékes művek a komolyzenén kívül is. (Remélem, nem gond, hogy nem csak magyar példákat fogok felhozni.) Pl. az Abba: "The day before you came" című slágere nagyon komoly művészi érzéket feltételez a maga közvetlen, de mégis sejtelmes szövegével. Vagy például az egyébként rendkívül megosztó Zámbó Jimmy túl azon, hogy remek énekhanggal rendelkezett, a mestere volt az érzelmek kifejezésének.

Ami pedig a mulatóst illeti: lehet, hogy dallamszerkesztésileg egyik sem közelíti meg a Holdfény szonáta 3. tételét, de ettől még többségük egyszerűen élvezetes, és olyan hétköznapi témákat vonultat fel, ami nagyrészt lefedi az ember életének vágyait és problémáit, ezáltal könnyű azonosulni velük. És miért is baj, ha valami egyszerűen csak kellemes a fülnek és a léleknek? Van, hogy nem az adja a legnagyobb élvezetet, ami a legnehezebb. Az emberek többsége pedig előbb, és többet fizet azért, ami a nagyobb élményt nyújtja, ami ugyebár sokszor nincs összhangban az adott szellemi termék előállításának és előadásának nehézségével.