Mi volt eddig a legnagyobb nehézség az életedben?

Őszintén szólva nekem a középiskola. Ritka szar közösségbe kerültem évekre és sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem mentem át másik iskolába. Iszonyatos rosszindulatú, mocskos osztálytársaim voltak, akiket remélem azóta megbüntetett az élet már kamatostul. Ezek az ember szerintem már ilyen gonosznak születnek eredetileg is, nem kívánok nekik semmi jót. A tanári karról pedig csak azt tudom elmondani, hogy iszonyatosan pályát tévesztett a legtöbb. Semmi motivációt nem kaptam soha, az osztályfőnökömnek pedig hobbija volt azzal a jó néhány velejéig romlott kis kedvencével engem baszogatni. Szerencsére róla tudom, hogy később duplán megbüntette az sors. Volt pár jobb fej ember persze, de sajnos összeségében nekem azok az évek örökre rossz emlékek lesznek. Mintha börtönben töltöttem volna 4 évet ártatlanul, mindig úgy éreztem magam. Az ok amúgy mindenféle bszogatásra, gúnyolódásra és egyéb lelki bántalmazásra mindössze annyi volt, hogy csendesebb, visszahúzódóbb voltam mindig és nem voltak olyan márkás cuccaim, mint a többségnek. Ezért én lettem a vicc valamiért és rengetegszer sírtam ki otthon a felgyűlt feszültséget. Például megcsinálták azt, hogy kihívott a tanár felelni, és az első padsorban ült pár srác, akik akkor nagyon menőnek gondolták magukat apuci pénztárcájának tartalma miatt, aztán miközben feleltem ott vágták a pofákat, gúnyolódtak a cipőmön. Szünetben elejtettek egy-egy hangosabb megjegyzést, hogy “hogy néz ki isteneem”, mintha tehettem volna arról hogy nekem csak egyszerű edzőcipőre meg ruhákra futotta, Nike meg a többi márka helyett.

Szóval én iszonyatosan megvetem ezeket az embereket máig, ha szembe találkoznék bármelyikkel is az utcán levegőnek nézném őket. Remélem az élettől majd megkapják azt, ami nekik jár.