Bemernétek menni egy olyan helyre, ahol erős radioaktív sugárzás van?

Én bemennék, ha ugyanúgy nem tudnám, mint Csernobilban az első tűzoltók és katonák.

Ha tudnám, mi van ott, megpróbálnám a lehető legnagyobb pontossággal az ellenkező irányba alkalmazni a végsebességem.

Ez egy elég hatékony szelekciós szituáció a "hiszem, ha látom" emberek kifilterezésére.

Nem tudom, egy ilyen csernobili szituban biztosan nem lennék az öngyilkos hősök közt. Főleg, hogy nagy része értelmetlen emberáldozat volt.

Ha hirtelen helyzetben láthatóan embereket kéne kimenteni, ismerve magamat, gondolkodás nélkül megtenném, csak utólag teljesen felfogva, hogy ezzel aláírtam a saját halálos ítéletem.

Na igen, nálam is kétféle helyzet van.

- Ha valaki bent ragadt, és van rá esély, hogy tudok segíteni, akkor mennék. (Majréznék, de mennék.)

- Ha egy kormányzati képviselő, kirendelt 'zákértő, szóval egy nagyfejű fontosember-úr utasítgatna, hogy márpedig menet van, és a bűntudatomra apellálva még egy lózungot is levág erkölcsről, hazafiságról, keresztényekről, magyarokról, stb., miközben csak a szomszédban lévő disznótelep van veszélyben, akkor elkezdenék gyanakodni.

"hiszen aki ott van már megkapta a dózist"

Ez is fontos, hogy mekkora dózist. Lehet, hogy ha két perc alatt kijut, még felépülhet. És ezt abban a pillanatban nem tudhatjuk.

Jópofa dolog lehet hősnek lenni, aki több ezer ember életét megmenti. Ha abba a szituba kerülnék, mint a csernobili búvárok, akkor gondolom bemennék sőt élőben közvetíteném facén az egészet.

Ha betojnék és inkább a tyúkszaros életemet porbálnám menteni, akkor utána tuti beleőrülnék a bűntudatba, hogy megmenthettem volna sok ezer embert a lassú kínhaláltól. Vagy, ha valaki más menne be helyettem, akkor azt kéne egész életemben hallgatni, hogy bezzeg ő mekkora hős volt. Örökre fenn fog marani a neve. Te meg egy kis beszari senki vagy, a tested és az emléked az enyészeté lesz...